Felmondtak a baleseti sebészek Siófokon
10 aug, 2012
A három távozó baleseti sebész közül egy Svédországba ment dolgozni, kettő pedig azért mondott fel, mert az anyagiakban nem tudott megegyezni a főigazgatóval, írja a Somogyi Hírlap.
Öt baleseti sebészből három felmondott a siófoki kórházban. Mindez a nyári szezon kellős közepén történt, amikor a betegforgalom-növekedés is leginkább a traumatológiai részleget érinti.

Varga Ferenc főigazgató tájékoztatta a helyzetről a katasztrófa-védelmet és az országos tiszti főorvost is, hiszen vészhelyzet kialakulása fenyegetett, az ellátási krízis miatt más kórházakból kellett volna doktorokat Siófokra vezényelni egy új törvény alapján. A főigazgató azonban csütörtökön úgy nyilatkozott: mivel a legutoljára távozását bejelentő két sebész felmondását egyhónapos felmondási idővel fogadta el, e közben átmenetileg megoldotta az orvoshiányt, Kecskemétről szerződtetett traumatológusokat a nyár hátralévő részére – olvasható a Somogyi Hírlap Online-on.
Amikor külföldre távozó kollégánkat megpróbáltuk pótolni, akkor derült ki, hogy például kaposvári és marcali kollégáink bérének mi csak a felét keressük – állította Szekér Zoltán, a baleseti sebészeti részleg volt vezetője. Mi is csak a megye többi baleseti sebészéhez hasonló fizetést akartunk, s azt kértük még a főigazgatótól – folytatta Szekér Zoltán, hogy távozott kollégánk pénzét négyünk között helyettesítési díjként ossza fel. Egyikre sem volt hajlandó, tárgyalások helyett inkább a katasztrófa-védelemhez fordult. Pedig mi nem ígérkeztünk el sehová a felmondási időnk alatt sem, szerettünk volna maradni. A kórházvezetés nyolc éve együtt dolgozó, szakmailag felkészült traumatológus csapatot vert szét.
A főigazgató szerint Szekér Zoltánék zsarolták, diktátumot akartak érvényesíteni, holott ésszerű kompromisszumra hajlandó lett volna, írja a lap.
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





