„Vissza a természethez!” Ópusztaszeren
02 aug, 2012
Tésztát gyúrtak és kosarat is megtanultak fonni a gyerekek az ópusztaszeri emlékpark nyári táborában. Az egyhetes rendezvényt a „Vissza a természethez!” – Természeti értékeink közös védelme és bemutatása című projekt keretében szervezték meg. Összesen 21 anyaországi és külhoni magyar diák vett részt az uniós segítséggel megvalósult programon, amelynek célja a környezeti nevelés és a gyerekek természettel közelebbi kapcsolatának elősegítése volt.
Élményekkel telve tértek haza Temesvárra és Mohácsra azok a gyerekek, akik részesei voltak a változatos programsorozatnak. Míg előbbi településről tízen, utóbbiról öten érkeztek a nyári táborba. Rajtuk kívül szegedi és ópusztaszeri általános iskolás diákok kapcsolódtak ki és tanultak egyszerre, hasznosan eltöltve így a nyári szünidő egy kis részét.
A gyerekek július 22-28. között ellátogattak a pusztaszeri madárrezervátumba és arborétumba, éjszakai túrán jártak Ányáson, megnézték az Ormándy János Kísérleti Régésztelepet, és hallgattak előadást a szegedi nagy árvízről és a Szakadás történetéről. Ezen kívül népi és történelmi játékokat, valamint madár-activity-t szerveztek nekik, és az esti tábortűz mellett népzenével szórakoztatták őket.
A programok során a közreműködők játékos formában, a gyerekekhez minél közelebb hozva, a számukra minél könnyebben befogadható módon igyekeztek megismertetni velük Csongrád megye természeti értékeit. Ezen kívül a környezettudatos életmód, a „zöld gondolkodás” felé is szerették volna terelni a diákok világlátását. Hosszú távon a cél a fenntartható fejlődés szükségességének a tudatosítása a fiatal generációkban. Hasonló ismeretterjesztő és szórakoztató tábornak hamarosan Temesvár is otthont ad, ott 2012 augusztusában tartják meg azt gyerekeknek.
A pályázat a HURO Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a temesvári Bánát Múzeum Természettudományi Részlege együttműködésében.
A projekt keretében megtartott első konferencián, 2011 szeptemberében szintén a fiatalabb korosztályt, a gyerekeket igyekeztek elérni a szervezők. Az egész napos, előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal színesített programra az egész megyéből, és a határon túlról is érkeztek vendégek.
A második ÖKOnferencia már a pedagógusoknak és civileknek szólt. Az elméleti információk mellett gyakorlati módszerekkel és tudnivalókkal látták el a résztvevőket, azért, hogy ők hatékonyabban tudják környezeti neveléssel kapcsolatos céljaikat elérni, a gyerekeket megszólítani, a gondolkodásmódjukba a természet és a környezetük védelmének igényét észrevétlenül beépíteni.
Ópusztaszer, 2012. július 31.
Puszta Háza
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68.
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





