Harrison Ford 70 éves
14 júl, 2012
1942-ben született Chicagóban, apja ír, anyja orosz-zsidó származású. Már ifjúkorában is népszerű volt a lányoknál, és nem rajongott a moziért, inkább csak randevúkra járt oda, mert olcsó volt és sötét. A gimnázium után angolt és filozófiát tanult egy wisconsini főiskolán, de három nappal az államvizsga előtt kirúgták, mert kellő motiváció híján nem teljesítette az előírt feladatokat.
A főiskola alatt már színészkedett. Első feleségével, tinédzserkori szerelmével együtt léptek a világot jelentő deszkákra a kerületi színjátszókörben, majd egy ócska autón elindultak Los Angelesbe. Hollywoodban több kisebb szerepet kapott filmekben és tévésorozatokban, általában cowboyokat játszott. A Columbia Filmgyárban szép reményeket fűztek hozzá, ám egy gyengécske epizódszerep után úgy ítélték meg, hogy nem elég a színjátszóköri rutin. Felbontották hétéves szerződését, Ford pedig jobb híján elment pizzafutárnak. Könyvtári könyvekből kitanulta az ácsmesterséget, és miután saját lakhelyét felújította, több hollywoodi lakostól is kapott ajánlatot építkezésre.


A Csillagok háborúja második (A Birodalom visszavág – 1980) és harmadik részével (A Jedi visszatér – 1983), majd Indiana Jones megformálásával Ford csillaga egyre feljebb emelkedett. A vad kalandokba keveredő régészt először a Steven Spielberg rendezte Az elveszett frigyláda fosztogatóiban alakította (1981), majd 2008-ig még további három folytatásban.

A két, szinte párhuzamosan futó és egymás sikerére rálicitáló szériát ellensúlyozandó az 1980-90-es évek során rendre egyfajta antihős szerepkörben tűnt fel: Ridley Scott Szárnyas fejvadászában (1982), A kis szemtanúban (1985), az Ártatlanságra ítélve című moziban (1990), a Férfias játékokban (1992) és A szökevényben (1993) nem mindennapi helyzetekbe kerülő átlagembereket alakított. 1997-ben viszont az Egyesült Államok elnökét is eljátszotta Az elnök különgépe című moziban. 50 felett is vonzó férfiként több romantikus szerepben is megjelent: Sabrina, 1995, Hat nap hét éjszaka, 1998, akárcsak 2010-ben az Ébredj velünk televíziósaként.
Az amerikai mozitulajdonosok 1994-ben Az évszázad színészének kiáltották ki Harrison Fordot, aki 1998-ban és 1999-ben is a felnőtt amerikaiak legkedveltebb színészének bizonyult. Eddig csak az Oscar-díj kerülte el, noha A kis szemtanú főszerepéért jelölték rá. Az 1985-ös, különös hangulatú filmben egy zárt vallási közösségben lábadozó és nyomozó rendőrt alakít emlékezetesen. Arany Glóbusz-díjra is többször fölterjesztették, 2002-ben megkapta a Golden Globe életműdíját. Filmjei eddig mintegy hatmilliárd dollár bevételt hoztak.

A legalább húszmillió dolláros gázsiért forgató sztár háromszor nősült, első két házasságából két-két gyermeke született. Ha teheti, Wyomingban lévő 800 holdas farmján tartózkodik, kedveli a természetet. Tíz éve él a nála 22 évvel fiatalabb színésznővel, Calista Flockharttal, akit 2010-ben vezetett oltár elé.
About the author
Related Posts
-
Egy magyar sztár Hollywood - ból
-
Tornadoes in Midwest Kill 1
-
Erdőtűz Kaliforniában
-
Megszigorítják a diákvízumok ellenőrzését az Egyesült Államokban
-
Terrorellenes együttműködést indít az USA és Oroszország
-
New Yorkban is robbantottak volna
-
Boston Marathon Explosion
-
Tulajdonosi köszöntő
-
Dominikai bevándorló vitte el az amerikai lottó nyereményt
-
Az USA legszigorúbb abortusztörvénye Észak-Dakotában





