Magyar vádlottak Kanada történetének legnagyobb emberkereskedő bűnügyében
13 júl, 2012
Torontóban egy emberkereskedő hálózat újabb tagjait vették őrizetbe, akik hamiltoni családi vállalkozásuknál illegálisan bevándorolt magyarországi romákat foglalkoztattak – írta helyi idő szerint csütörtökön a Metronews kanadai lap internetes kiadványa.
Ezzel a kanadai hatóságoknak sikerült az embercsempész hálózat utolsó – még szabadlábon lévő – három tagját is elfogniuk. Az Opapa fedőnevű nagyszabású akcióban felgöngyölítették az ország történetének legnagyobb emberkereskedő bűnügyét. A rendőrség egy 21 hónapja körözött, 37 esztendős nőt keresett és kedden a nő torontói lakásában bukkant rá, továbbá váratlanul két másik gyanúsítottra is, egy 43 és 42 esztendős házaspárra. Mindhárman roma származásúak, akik hamiltoni építkezési vállalkozásukhoz verbuváltak munkásokat Magyarországról.

Áldozataiktól elvették útlevelüket, kitanították őket arra, hogy miként adják ki magukat menekülteknek, és vegyenek fel segélyt. Eközben rabszolgaként kellett dolgozniuk, mozgásukban pedig korlátozták őket. Kevin Serniuk őrmester elmondta, hogy a három őrizetbe vett személy “nem tűnt meglepettnek”, amikor a rendőrség megjelent. Rajtuk kívül még többen voltak a lakásban, ellenük azonban nem emelnek vádat. Lepa Jankovic főnyomozó az újság szerint hangsúlyozta: megelégedéssel tölti el, hogy az ügyben immár minden körözött személyt elfogtak.
Amerikai Hírújság/MTI
About the author
Related Posts
-
Egy magyar sztár Hollywood - ból
-
Erdőtűz Kaliforniában
-
Megszigorítják a diákvízumok ellenőrzését az Egyesült Államokban
-
New Yorkban is robbantottak volna
-
Boston Marathon Explosion
-
Tulajdonosi köszöntő
-
Dominikai bevándorló vitte el az amerikai lottó nyereményt
-
Az USA legszigorúbb abortusztörvénye Észak-Dakotában
-
Obama fordított csíkos nyakkendője
-
Újabb haladék a megszorításoknak





