Ma kiderül milyen lesz az új stadion
09 júl, 2012
Ma kiderül, a 23-ból melyik ötletpályázat alapján épülhet fel az új nemzeti stadion. A létesítmény a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion mellé kerül, és a tervek szerint 2016-ra készül el. Az eredményhirdetést követően az összes ötletet, azok látványterveivel kiállítják majd.
Várhatóan ma jelenti be a bírálóbizottság a beérkezett 23 építészeti ötletpályázat közül, melyik alapján épülhet meg az új nemzeti stadion. Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekért és sportberuházásokért felelős kormánybiztos korábban az InfoRádióban elmondta: ez lesz Magyarország legmodernebb labdarúgó stadionja, amelyben akár a Bajnokok Ligája döntőjét is meg lehet rendezni.
Az új, 65 ezer férőhelyes létesítmény – amelynek neve még nem dőlt el – a Puskás Ferenc Stadion mellett, a jelenlegi szoborpark területén kap helyet – tette hozzá Vígh László. aki szerint várhatóan 2016 első felében adhatják át az új stadiont.
Az eredményhirdetést követően az összes ötletet, azok látványterveivel kiállítják majd. A megépülő stadion makettje szeptember-október körül készül el – tájékoztatott az Inforádió.
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





