Utcabállá alakult a könyves seregszemle
10 jún, 2012
Táncra perdült szombat este a Könyvek éjszakáján a 83. Ünnepi Könyvhét közönsége, a kiadók borokkal, pogácsával, házi süteményekkel kínálták a fesztiválvendégeket.
Az időnként eleredő eső sem zavarta meg a 83. Ünnepi Könyvhét immár hagyományos rendezvényét, a Könyvek éjszakáját, amelyre a kiadók az idén is rendhagyó programokkal készültek. Estére több standon előkerült a gitár, írók, meghívott zenészek varázsoltak laza hangulatot a budapesti Vörösmarty térre. A Jelenkor Kiadó standjánál például fiatal írók olvastak fel műveikből, az elhangzó szövegek között két gitárral rögtönöztek átkötő zenét.

A leghosszabb sor a Helikon Kiadó standjánál kígyózott ahol, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes dedikálta új könyvét, A szeretet bölcsőjét. Az MTI-nek az egyik sorban álló elmondta, a kötetet fiának szánja, aki éppen nősülni készül. Sokan dedikáltatták Parti Nagy Lajossal is új könyvét, a Fülkeforr és vidéke – Magyar mesék című kötetet a Magvető Kiadó standjánál. A dedikálást a már hagyományosnak számító borozás követte, a kiadó az idén is írókat kért fel arra, hogy vendégeljék meg az olvasókat. A szerzők, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Závada Pál és Parti Nagy Lajos mindenkinek teletöltötték a poharát, ha kérte. A Scolar Kiadónál házi süteménnyel és borral vendégelték meg az arra járókat, az egyik gyerekkönyvkiadónál málnafröccs, a Librinél pedig egy tequila sunrise koktél várta a vásárlókat.
Az Oroszlános kútnál felállított színpad előtt mintegy százan perdültek táncra, a tömeget nem zavarta az sem, hogy néhány méterrel arrébb szintén élőzene szórakoztatta a közönséget. Az MTI által megkérdezett kiadók arról számoltak be, hogy pénteken nem volt erős forgalom, de ezt a szombaton kilátogató közönség némiképp kompenzálta.
Amerikai Hírújság/MTI
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





