Június elején megkezdődhetnek az EU/IMF-tárgyalások

22 máj, 2012

Pleschinger Gyula szerint már június elején, akár az európai pénzügyminiszterek június 22-i értekezlete (Ecofin) előtt megkezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarország és az IMF, illetve az EU között.A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek Londonból telefonon adott nyilatkozatában elmondta: ha a magyar parlament a június első napjaiban esedékes végszavazáson elfogadja a jegybanktörvény minden fél számára kielégítő módosítását, néhány napra rá megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások.Ha már folynak a tárgyalások, “nagyon hamar, talán már a nyáron” megszülethet a megállapodás – mondta.Ha a tárgyalások valamilyen okból őszig elhúzódnak, sor kerülhet egy kötvénykibocsátásra, de csak az IMF-fel és az EU-val egyetértésben – tette hozzá, megjegyezve, hogy szeptember eleje lenne a legoptimálisabb periódus a kibocsátásra.Magyarország mintegy 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretet akar biztosítani magának.A tranzakciós adót illetően Pleschinger Gyula elmondta, hogy Magyarország kész változtatásokat végrehajtani a tervezeten, hogy az a szürke gazdaság visszaszorítását is szolgálja, de az előirányzott bevétel “kőbe van vésve”.A kormány jövőre 130 milliárd forintot akar beszedni az adóból.

Amerikai-Magyar Hírújság/MTI

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23