Magyarországon minden 50. ember éhezik
09 máj, 2012
Ezer gyermek lakhat jól és állhat a kondér mellé a VI. Paprikáskrumpli-főző versenyen, amelyet a Gyermekétkeztetési Alapítvány szervez a gyerekek megsegítésére vasárnap a Vidámparkban.
Statisztikai adatok szerint Magyarországon minden 50. ember éhezik, közülük minden tízedik gyermek. Húszezren közülük csak az óvodában vagy az iskolában jutnak ételhez egy olyan országban, ahol 30 százalékkal több élelmiszert állítanak elő, mint amennyire szükség van – áll a Gyermekétkeztetési Alapítvány közleményében.
Az alapítvány rendezvényén ezért újra 1000 gyermek ülhet asztalhoz, hogy együtt fogyasszák el az általuk készített rekordmennyiségű paprikás krumplit. A főzőverseny résztvevői azok a gyermekek lesznek, akiket az alapítvány év közben folyamatosan támogat. A rászoruló fiatalok egy számukra szervezett majális keretében nemcsak ételhez jutnak, de híres magyar művészek segítségével főzhetik meg az asztalukra nem mindennap kerülő, hagyományos magyar ételt. Sokan e gyerekek közül még a saját településükről sem tudnak elutazni, így külön élmény lesz számukra a fővárosban, azon belül is a Vidámparkban ünnepelni. Az eseményen fellép a gyermekek étkeztetését támogató Cozombolis együttes is.
Forrás:MTI
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában






