Magyarország gondolkodásmódot váltott
05 máj, 2012
Orbán Viktor a pénteki kazah-magyar üzleti fórumon elmondta, hogy a magyar emberek idejekorán megértették azt, amit az EU vezetői nehezen akarnak elfogadni, vagyis azt, hogy többé nem élhetünk úgy, mint addig. A miniszterelnök hozzátette: a magyarok megértették, ‘Európa rossz vágányra tévedt’, és a bőrükön tapasztalták, hogy ezt az eltévelyedést Magyarország különösen megszenvedte.
Orbán Viktor közölte: kormánya azt tapasztalta az elmúlt két évben, hogy Magyarország törekvéseit, céljait és új irányát a feltörekvő és sikeres keleti országokban nagyon tisztán értik. ‘Értik, hogy mi illúziók, dogmák és ideológiák helyett a gazdaságunkat valóságos alapokra, valóságos, mondhatni kézzel fogható értékekre akarjuk építeni’ – fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a világgazdaságban zajló verseny, tulajdonképpen az együttműködések versenye, s ennek az lesz a győztese, aki ezt hamarabb felismeri. Orbán Viktor beszélt a keleti nyitás politikájáról is Kazahsztánban, amellyel – mint fogalmazott – hazánk a globális világgazdaság változásához kíván igazodni. Minderről a kormany.hu ad tájékoztatást.
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





