2012-ben jön a világvége?
02 máj, 2012
A világ lakosságának 14%-a azt gondolja, hogy még életében megéri a világvég. Közel 10%-az, akik hisznek a maják naptárában, amely szerint 2012 vége elhozza az apokalipszist. Az emberek 8%-a már kifejezetten idegességet vagy félelmet érez amiatt, hogy rövidesen eljön a világvége.
A magyarok várakozásai szinte azonosak az átlaggal: 14% véli úgy, hogy még élete folyamán bekövetkezik a világvége, 12% elfogadja a maják idei évre vonatkozó prognózisát, s 8% erősen aggódik is a prófécia megvalósulása miatt – ezek a legfontosabb megállapításai annak a nemzetközi felmérésnek, amelyet az Ipsos a Reuters megbízásából 21 országban több mint 16 ezer felnőtt megkérdezésével készített.Minden hetedik (14%) válaszadó egyetért azzal az állítással,
amely szerint “még életemben bekövetkezik a világvége” – 4% nagyon, 10% valamelyest – míg a többiek (86%) – 66% nagyon, 19% valamelyest – elutasítják ezt. A leginkább fatalisták a törökök (22%), az amerikaiak (22%) és a dél-afrikaiak (21%), míg a franciáknál csupán 6%, a belgáknál 7%, a briteknél (8%) hiszi, hogy halála előtt eljön az Armageddon.A felmérésben szereplő országok minden tizedik (10%) válaszadója gondolja azt – 2% nagyon, 8% valamelyest -, hogy igaz a maja naptár állítása, amely 2012-re prognosztizálja a világvégét. A globális vélekedés (90%) azonban – 73% nagyon, 16% valamelyest – ellentétes ezzel a próféciával. A kínaiak hisznek leginkább az idei világvégben (20%), őket 13-13%-kal a törökök, az oroszok, a mexikóiak, a dél-koreaiak és a japánok követik a rangsorban.
A németek és az indonézek (4%), a britek, a dél-afrikaiak és az olaszok (7%) kevésbé gondolják, hogy 2012 az utolsó év. A hit, hasonló arányban (8%) – 2% nagyon, 6% valamelyest – fordul félelembe, merthogy ennyien állították, rettegnek attól, hogy 2012-ben eljön a világvége. A legtöbben (92%) – 80% nagyon, 12% valamelyest – nem hisznek ebben. Az oroszok (14%) aggódnak a leginkább, őket a lengyelek (13%), a kínaiak (12%), a törökök (11%) és a japánok (11%) követik a listán. A britek (4%), valamint a németek, az ausztrálok és a kanadaiak (5%) a legoptimistábbak e téren.
Fotók: Tamás István Amerikai-Magyar Hírújság
About the author
Related Posts
-
A kamatadóra vonatkozó automatikus információcsere bevezetése
-
Nem tudták elindítani az első magánűrhajót
-
Nyomós érv a kávéivás mellett
-
Pokolgép robban egy olasz líceum előtt
-
A románok ellenzik Nyírő újratemetését
-
Sok emlős pusztulhat ki a klímaváltozás miatt
-
Tömegtüntetés Aleppóben
-
Jók a német ipari cégek gazdasági mutatói
-
Világszerte a munka ünnepe Május 1-je







