Alkalmi bélyeg a Masat-1-ről
12 ápr, 2012
Bővülhet a gyűjtők kollekciója. Az első magyar műhold, a Masat-1 tiszteletére a mai napon a Magyar Nemzeti Bank tízezer példányban emlékérmét, a Magyar Posta pedig kétszázötvenezer példányban alkalmi bélyeget, borítékot és bélyegzőt bocsátott ki, ugyanis ma van az űrhajózás világnapja.

A mai napon kibocsátották a Masat–1 sikeres pályára állása tiszteletére készült bélyeget és érmét. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem aulájában rendezett esemény előtt, a Simonyi Károly teremben szakmai előadások keretében számoltak be a résztvevők a műhold jelentőségéről, jelentőségéről és működésének tapasztalatairól.
Simon András, az MNB kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bank 1968 óta minden évben történelem, tudomány és művészet témában ad ki tematikus érméket. A Masat-1 ezer forint névértékű érmét tízezer példányban bocsátják forgalomba. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot képviselve bevezetőjében nemcsak magyar, de európai sikerként is emlegette a 2012. február 13-án sikeresen pályára állított és azóta is kifogástalanul működő mesterséges égitestet.

„Az ESA rendkívül elégedett a Masat-1 működésével. A magyar szakemberek felkészültek, és itt az ideje, hogy Magyarország teljes jogú tagjává váljon az Európai Űrügynökségnek.” – hangoztatta Bernard Zufferey.
Bohus Áron ötvös, az érme tervezője elmondta, hogy az érem előlapján a Masat-1 jeleit fogadó antenna stilizált ábrázolása látható. Az antenna felett a Magyarország 1000 forint felirat és értékjelzés, alatta pedig a kiadás éve, 2012 szerepel. Hátoldalán a működő műholdat ábrázolta, háttérben a bolygó Európa feletti felülnézeti részletével, itt Magyarország területe kiemelve jelenik meg. A műhold stilizált ábrázolása alatt a „Masat–1” és az „Az első magyar műhold” felirat szerepel. Az emlékérme bal felső sarkában Bohus Áron tervezőművész mesterjegye található. A négyzet alakú érme 75 százalék rezet és 25 százalék nikkelt tartalmazó ötvözet és öt-öt ezer példányban matt és polírozott formában is kiadták.
Bedecs Andrea, a Magyar Posta kereskedelmi igazgatója emlékeztetett arra, hogy ötvenegy évvel ezelőtt, 1961-ben ezen a napon kerülte meg Gagarin a Szojuz űrhajóval először a Földet. Arról is beszélt, hogy az alkalmi bélyeg, a hozzátartozó boríték és első napi bélyegző Hefelle Glória grafikusművész alkotása. A 30×40 mm-es bélyeget 250 000 példányban nyomtatta az Állami Nyomda. A 310 forintos bélyeg fő motívuma a magyar műhold, hátterében a Földdel és a magyar zászlóval, a borítékon a műhold nyomtatott áramköre látható, a bélyegző pedig a Masat-1 stilizált változatát ábrázolja és csütörtöktől az ország összes postáján megvásárolható.

Horváth Gyula, a műhold kutatócsoportjának menedzsere arról beszélt, hogy jelenleg öt kontinens száz állomásáról követik nyomon a francia Guyana Kouru űrközpontjából február 13-án útjára indított műhold jeleit. Az oktatási célt szolgáló Masat-1 pályára állítását követően a saját állapotára valamint a környezetére vonatkozó adatokat gyűjti. Ezeket egy földi állomásra irányítja, ahol a BME csapata elemzi az információkat.
Az előadások után az aulában bemutatták a Masat–1 sikeres pályára állása tiszteletére készült alkalmi bélyeget és emlékérmét, aminek nyitányaként meghallgatták az egybegyűltek a műhold aktuális morzejelét – a bélyeg és az érme kibocsátása alkalmából ugyanis a „MASAT–1 ON STAMP & COIN” üzenetet vehetik a rádióamatőrök a műholdról.
Papp Gabriella





