Támogatják az amerikai magyar oktatást

05 ápr, 2012

Egyetemi oktatók és értelmiségiek üdvözlik az Indianai Egyetem (Indiana University) magyar programjának magyarországi alapítványi támogatását, amelytől a program hosszú távú fennmaradását remélik.


Az Indianai Egyetem magyar programja és az ahhoz kapcsolt Ránki György Chair az egyetlen olyan oktatási program Észak-Amerikában, amely teljes egyetemi képzést nyújt külföldiek számára magyarságtudományból az alapképzéstől a doktori címig, azonban a korábbi támogatások megvonásával a program veszélybe került – olvasható abban a közleményben, amelyet annak egyik aláírója, Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója hétfőn juttatott el az MTI-hez.

 
A közlés szerint a 2010. évi költségvetési maradványból átadott, 250 ezer dollárból létrehozott alapítvány lehetővé teszi, hogy kamataiból évente egy-két hallgató magyar témában folytathasson tanulmányokat, biztosítva a hungarológiai képzés folytonosságát egy olyan helyen, ahol az 1944 óta folyamatos, és ahol az Egyesült Államok második legnagyobb magyar könyvgyűjteménye található. Az Indiana University ugyanekkora összeggel támogatja a képzést tandíjmentesség és biztosítás nyújtásával, és a Fulbright Alapítvány is megerősítette a helyi magyar jelenlétet egy professzori állás létrehozásával – tették hozzá.


Az aláírók  kifejtik: a Budapestről jövő támogatás nem magyarországi utazásra és tartózkodásra, hanem helyben folytatott tanulmányokra adható, és nem zsebpénz, hanem szerény hozzájárulás a képzés költségeihez. Az alapítványi pénz összege a magyar állampolgárok tulajdona marad az ösztöndíj esetleges megszűnése után, az éves kifizetéseket pedig a betét kamatai teszik lehetővé. Hasonló alapítványokkal sok más ország él kultúrája megismertetése céljából, Magyarországnak pedig égető szüksége van arra, hogy nyelvét, történetét, kultúráját ismerő amerikai, kanadai szakemberek legyenek a térség szakértői – zárul a közlemény.

A közleményt olyan értelmiségiek írták alá, akik korábban voltak az érintett program professzorai. Az aláírók között szerepel Borhi László történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a program jelenlegi professzora, Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Fülemile Ágnes néprajzkutató, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, Mazsu János történész, egyetemi docens, Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja, Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja, Romsics Ignác történész, egyetemi tanár, az MTA tagja.

 

Forrás: MNO / BL

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23