„Overdose” a nappaliban

27 márc, 2012

Az alkotóművészek esetében vajon hol lehet meghúzni a határt? Meddig amatőr valaki, és mikortól hivatásos, vagy más szóval “profi”? Egyáltalán, mitől „hivatásos” valaki? Ezek a gondolatok jártak a fejemben miközben interjúalanyomhoz, Koncz Csabához készülődtem.

Pályáját katonaként, mérnökként kezdte, majd következett a katedra a tiszti iskolán. Mikor fordult érdeklődése a festészet felé?
- Kisiskolás korom óta szerettem rajzolni, és figyeltem a természetet. Vizuális beállítottságú vagyok. A képekből tudtam könnyebben megszerezni az információkat. Gyakran a tanuláshoz is kisebb rajzokat, rövid vázlatokat készítettem. Rajztanáraim és anyai nagyanyám – aki szintén szeretett rajzolni, festegetni – figyeltek fel a firkálmányaimra. Akkoriban képeimből rendszeresen kiállítást csináltak, volt, hogy a Táncsics Mihály Ált Isk. (Cegléd) kapualjában kirakták a rajzórán készített, beadott munkáimat, festményeimet, rajzaimat. Az első próbálkozásom olajjal, kapcára készült és ma is őrzöm! 1960-65 között (I. időszak). tizenhárom képet festettem, ezek zöme külföldre került. Már sajnálom is némelyiket, mert még fotóval sem rendelkezem róluk.

- Volt-e a háttérben komolyabb szakmai segítség, vagy teljesen autodidakta módon tette meg az utat?
- Ez irányú végzettségem nincs. Munkámhoz sok segítséget kaptam rajztanáraimtól, remek kézügyességgel megáldott nagyanyámtól, és sokat merítettem a kiváló szakirodalomból. Rajztanáraim, nagymamám, kiváló szakirodalom, konzultációs lehetőség! Rengeteg képtárban jártam, és fotóztam is ahol csak lehetett. Feleségem inspirálására, nyugdíjazásomat követően, 2005-ben ragadtam újból ecsetet (II. időszak).

- Vannak-e olyan meghatározó alkotók, akik valamilyen formában hatással bírtak a munkáira? Hol van a “forrás”?
- Szeretem Munkácsyt, Van Gogh-ot, Monet-t. Igazából egyiket sem követem, de fontosnak tartom, hogy felismerhető legyen egy alkotás témája, mondanivalója. Ezért – bár hatásában tudom értékelni -, nem készítek absztraktot, naivat. Realistának tartom magam. Így is nehéz, (vagy inkább lehetetlen) megismerni a világunkat. A jelent, az értékeinket, és az élményeimet kívánom megörökíteni. A másolásoktól is tartózkodom.

- Képei közt többféle stílusjegy is felismerhető. Ez része valami útkeresésnek, vagy ennyire otthonosan mozog a különböző stílusok között?
- A „több stílussal” a látogató köröm tesztelem. Kinek mi tetszik? Egy-egy vállalati kiránduláson is sok véleményt tudtam összegyűjteni ezzel kapcsolatban, mert vittem magammal a képeim fotóit. Szinte minden embernek más a „szép”! Közzétettem a KÉP és a FESTMÉNY fogalmakról megfogalmazott saját definícióimat is, hátha segít az eligazodásban.

- Beszéljünk a témaválasztásról.
- A fentiekből adódik! Tájkép, életkép, esetleg csendélet. Ez utóbbiakkal vagyok a legjobban lemaradva. Korunkat, értékeinket szeretném jellemezni, láttatni! Mindezt a szép elrendezéssel, megvilágítással és színvilággal. Szerintem az a jó kép/alkotás, amely hosszabb időre is le tudja kötni az embert, a szemlélő figyelmét, és elgondolkodtat, – hat az ember emlékképeire…

- Melyik a legsikeresebb, vagy legkedvesebb képe?
- Ami számomra fontos, vagy szép dologhoz kötődik. Kedves pl.: a Tiszai horgász, az Overdose, a velencei képek és a Csodálatos természet. De kedvesek a városképek is: Budapest, Hollókő, amelyeket értékesítettem; de szerintem jó a Wéber József portrém is, amelyet találkozásunk örömére készítettem a barátomnak.

- Minden alkotó ember számára fontos a megmérettetés, a visszajelzés. Milyen kiállítási lehetőségei vannak ma egy, – mondjuk úgy – amatőr festőnek? Hol találkozhatnak legközelebb a munkáival?
- Kisebb pályázatokra tudok egy-két képet megjelentetni. Ezeknek is általában költségei vannak. Miután a nyugdíjamat a manipulált megállapítási rendelkezések szerint folyósítják, és a művészeti tevékenységet nem segíti az adórendszerünk sem, így ez is olykor megfontolandó. Ma a legjárhatóbb út az internet. Saját honlapom van. Innen kapom a legtöbb visszajelzést!

A magánportálok gyakran megtévesztik a közönséget, mert ügynökök irányítják. Az ilyen oldalakon a „pontozás” sem minden esetben a valós értéket jelzik, és nem ritka az sem, hogy méltatlan, oda nem illő, sértő megjegyzésekkel illetik az alkotókat, vagy éppen a modellt…

 Távozóban már egészen más gondolatok foglalkoztattak. Tehetségekben gazdag ország vagyunk, mégis, mintha valami nem jól működne. Mintha következetesen elsikkadna a lényeg, holott lenne mit megmutatnunk, lenne mire büszkének lennünk. Papírok, vásznak, kottafüzetek telnek meg tartalommal, és fiókba zárva végzik. A szerénység lenne az oka, vagy a mecenatúra hiánya? Ki tudja… Merjünk hát nagyok lenni, vagy az idő meghalad, és átgázol rajtunk a világ.

Botz Domonkos 

About the author

Related Posts

1 Comment

  1. március 28, 2012

    Kedves Domonkos!
    Köszönöm szépen a szép, hiteles születésnapi ajándékot!
    Üdvözlettel:
    Csaba

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23