Nyugdíjazzák a “Vocho-kat” Mexikóvárosban

11 márc, 2012

Kivonják a forgalomból a régi típusú Volkswagen Bogár taxikat Mexikóvárosban. Az utolsó klasszikus bogárhátú taxik engedélye az év végén fog lejárni, és ezzel véget ér a mexikóvárosi közlekedés történetének egyik kalandban gazdag, noha kényelemben szegényes korszaka.

A helyiek által “Vochónak” nevezett kétajtós négykerekűek 2006-ban élték a virágkorukat. Akkor nem kevesebb, mint 50 ezer – az összes taxi majdnem felét kitevő – VW Beetle furikázott a Mexikói főváros utcáin.

Ma már mindössze 3500 bogárhátú működik a város 130 ezres taxiflottájában. A helyi közlekedési minisztérium taxiszolgáltatással foglalkozó részlegét vezető Victor Ramirez szerint eljárt az idő a klasszikus bogarak felett, amelyek az 1930-as évekbeli Németországban gyártott eredetiek mintájára készültek. A modellt 2003 óta nem gyártják Mexikóban: az utolsó darab ekkor gördült ki a fővárostól 120 kilométerre délkeletre fekvő Puebla Volkswagen-üzeméből. Biztonsági okokból a mexikói főváros 2003-ban elrendelte a négyajtós taxik használatát. Így a 2002-ben szolgálatba állított klasszikus bogárhátúak lettek fajtájuk utolsó képviselői, amelyek taxiként működhetnek.

A fővárosi előírások szerint a legtöbb autó csupán nyolc évig üzemelhet taxiként. A bogárhátúaknál azonban tíz év a limit, így az “utolsó nemzedék” engedélye az idei év végével jár le. A városi közlekedésben betöltött szimbolikus szerepük ellenére a lekerekített idomú bogarak sohasem a kényelmükről voltak híresek. Helyhiány miatt a sofőrök eltávolították az anyósülést, így azonban semmi sem akadályozta meg, hogy a hátsó ülésre kényszerült – és biztonsági öv nélküli – utasok ne vágódjanak a szélvédőhöz egy esetleges baleset során. Az 1990-es és a korai 2000-es évek között a tolvajok is felfedezték a bogárhátúak kialakításában rejlő előnyöket: egyszerűen eltorlaszolták testükkel az anyósülés felőli bejáratot, így az utasnak semmi esélye sem volt a menekülésre. A mentőautósofőrként dolgozó Vera Perez szerint azonban a bogárhátúaknak megvoltak a maguk előnyei is. Jóval olcsóbb volt a fenntartásuk, mint a főváros jelenlegi taxiflottájának legnagyobb hányadát kitevő amerikai négykerekűeké.


Emellett sokkal biztonságosabbá tették a közlekedést, mivel lassúak, törékenyek és hangosak voltak. “Jóval figyelmesebben vezették őket, hiszen egy balesetben totálkárosra törtek volna” – mondta. Sokak szerint a bogártaxikat sokkal könnyebb volt megtalálni a városi forgatagban, mivel olyan zajosak voltak, hogy több háztömbnyiről is hallani lehetett őket. Ramirez szerint a mexikóvárosi utakon teljesített szolgálati idő alatt a bogárhátúak olyan rossz állapotba kerültek, hogy a város azt szeretné, ha teljesen eltűnnének a forgalomból. Így azok a taxisok, akik beadják az autójukat bezúzásra, 15 ezer peso (259 ezer forint) hitelt kapnak a várostól egy új autó megvásárlására. -MTI-

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23