Pénzjutalom információ fejében

08 márc, 2012

Öt éve tűnt el Robert A. Levinson, az FBI korábbi ügynöke. E héten, Levinson ügynök eltűnésének ötödik évfordulóján a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) bejelentette, hogy 1.000.000 USA dollár összegig terjedő jutalmat ajánl minden olyan információért, ami  Robert A. Levinson tartózkodási helyének meghatározásában, az ő fellelésében és hazatérítésében közvetlen segítséget jelent.

Levinson úr, aki március 10-én lesz 64 éves, nyugalmazott amerikai kormányalkalmazott.  Huszonnyolc évig szolgált az USA Igazságügyi Minisztériumában, azon belül a Szövetségi Nyomozóirodában (FBI) és a Drogrendészeti Hivatalban (Drug Enforcement Administration). 2007. március 8-án Levinson úr magánnyomozói minőségben az iráni Kish-szigetre utazott és 2007. március 9. óta senki nem látta vagy hallott felőle. Az FBI feladata, hogy amerikai állampolgárok ellen külföldön elkövetett bűnügyekben nyomozzon, s 2007 óta folyamatosan nyomoznak, hogy Levinson úr tartózkodási helyét felderítsék.

„Bob eltűnésének ötödik évfordulóján az FBI továbbra is követ minden, az ő elrablására vagy fogva tartására utaló nyomot.” – mondta James W. McJunkin, az FBI washingtoni irodájának megbízott igazgatóhelyettese. „Mindent megteszünk azért, hogy Bobot biztonságban hazahozzuk a családjához. Reméljük, hogy ez a pénzdíj arra ösztönöz majd mindenkit, akinek bármilyen, akár jelentéktelennek tűnő információja van Bobról vagy az őt fogságba ejtőkről, hogy kapcsolatba lépjen az FBI-jal. Az FBI-t bármely rá vonatkozó információ érdekel az iráni Kish-szigeten való eltűnése időpontjától mostanáig. ”

Egy évvel ezelőtt az USA külügyminisztere kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint az USA kormányához érkezett jelzések értelmében Levinson urat egy csoport tartja fogva Délnyugat-Ázsiában. Ehhez a területhez tartoznak Afganisztán, Irán és Pakisztán határvidékei. A fogva tartókat még nem azonosították.

Ezen a héten tájékoztató kampány kezdődik Délnyugat-Ázsiában, mely fokozott figyelmet irányít Levinson úr elrablására, bejelenti az 1.000.000 dolláros pénzjutalmat, és információ szolgáltatására hív fel. Óriásplakátok, rádió bejelentések és szórólapok adnak hírt a pénzjutalomról és a nyomozásról, s külön telefonvonalat bocsátanak majd a régióban élő nézők és hallgatók rendelkezésére, hogy bizalmasan közölhessék az információkat.

A pénzjutalomra vonatkozó információ és Levinson úr fényképei az FBI honlapján az Emberrablások és eltűnt személyek (Kidnappings & Missing Persons) oldalán láthatóak. Arra biztatunk mindenkit, aki tud Robert Levinsonról vagy fogva tartóiról, hogy lépjen kapcsolatba az FBI-jal az alábbi honlapon keresztül: https://tips.fbi.gov. Bejelentést névtelenül is lehet tenni s az információt bizalmasan kezelik. (Forrás: hungarian.hungary.usembassy.gov)

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23