Narancs ízű kolbászt töltöttek
26 feb, 2012
Szó szerint kolbászból volt még a kerítés is Fonyódon. A sportcsarnokban látványos díszítések mellett versenyeztek a csapatok a kolbásztöltésben. Négy mázsa húst dolgoztak el a kolbásztöltők: negyven csapat indult a díjakért, adta hírül a sonline.hu
A Fonyódi Kolbászfesztivál harmadszor nyitotta meg kapuit az érdeklődők, valamint a házikolbászok, a házi szalámi és a házi pálinka kedvelői előtt. A rendezvényt hagyományteremtő céllal hívták életre a szervezők 2010-ben, és sikerét mi sem mutatja jobban, hogy már első alkalommal több mint 50 csapat jelentkezett, és közel 3000 látogatója volt ennek a fesztiválnak.

A Fonyódi Kolbász Fesztivál rekordkísérlettel kezdődött. – Fonyódnak teljes Fideszes testülete van. Erre alapoztuk a rekordkísérletet, s megszületett a narancsos kolbász ötlete. Ilyen ízesítéssel tudomásunk szerint még senki nem töltött kolbászt – vezette fel Hidvégi József, fonyódi polgármester. – A fesztivál első napján és helyszínén rendkívüli testületi ülést tartottunk. Egyetlen napirendi pont volt, a töltelék receptje, amit vita után határozati javaslattal elfogadott a testület. Ezután levonultunk a színpadról és nekiláttunk a kolbásztöltésnek.
A fesztivál nyitónapján a házi pálinkákat és a házi készítésű száraz kolbászokat, szalámikat is megversenyeztették. A pálinka-kíséret másnap sem maradt el: ekkor a közönségre bízták a zsűrizést. A legtöbb szavazatot begyűjtött csapat wellness hétvégén pihenheti ki a fáradalmakat.
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





