Ismét ösztöndíjat kapnak a közigazgatás tehetségei
24 feb, 2012
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium március elsején második alkalommal indítja el ösztöndíjprogramját a közigazgatási pályát választók számára. „ A magyar közigazgatás újra nekilendül” – mondta Navracsics Tibor köszöntőbeszédében. A miniszterelnök-helyettes örömteli pillanatnak nevezte, hogy immár másodjára indíthatják el a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot, amelynek keretében 150 fiatal kezdheti meg munkáját valamely hazai minisztériumban vagy háttérintézménynél.
A Programba 35 év alatti, magyar állampolgárságú, felsőfokú végzettséggel, valamint tárgyalóképes angol vagy német, vagy francia nyelvtudással rendelkező fiatalok jelentkezhettek. Ahogy Navracsics Tibor elmondta, az ösztöndíjasoktól szellemi nyitottságot, magas szintű idegen nyelvi és szakmai tudást várnak, akik így a közigazgatás intézményi átalakítása mellett a személyzeti megújítást képviselhetik. „Jó munkát, tanulást és tapasztalatszerzést kívánok, valamint, hogy tartsák meg hitüket a közügyek intézményében” – mondta végül a miniszterelnök-helyettes.
A Programban részt vevő ösztöndíjasok március elsejétől egy 10 hónapos gyakorlatot teljesítenek, amelyből nyolc hónapot itthoni pályán, valamely hazai közigazgatási intézményben, kettőt pedig külföldön, egy európai uniós ország minisztériumában vagy más közigazgatási intézményben töltenek el. „Az ösztöndíjasok szakmai fejlődését a program teljes ideje alatt mentorok segítik” – ismertette a program menetével kapcsolatos tudnivalókat Koltányi Gergely, főigazgató.
Gál András Levente kormánybiztos a közigazgatási pálya emberi megpróbáltatásairól ejtett szót a hallgatóknak. „Igaz, hogy a stratégiák erdejében nehéz eligazodni, ennek ellenére a visszatérő ösztöndíjasoktól üdeséget, frissességet várunk”. Kötelező irodalomként elsők között az Alaptörvényt, majd az egyes minisztériumok belső működési és szervezeti szabályzatát emelte ki. „Ez a díj egy nagy lehetőség, feltöltődve, tapasztalatokkal és munkakedvvel várjuk Önöket vissza” – mondta.
Rétvári Bence államtitkár egy hasonlattal kezdte beszédét. „Az életünket és vérünket a királynőért helyett Önöknek ma a számítógépeikkel és az e-mail címeikkel kell harcolniuk a hazáért.” Elmondta, hogy bár leépítések vannak a közigazgatásban, a program ennek ellenére ismét elindult. „Bátorságot várunk Önöktől, azt, hogy merjenek másképpen gondolkodni. Ugyanakkor a közigazgatás alázatot is igényel, azt, hogy elfogadom a másik véleményét, mert 10 millió ember érdekét szolgálom” – tette hozzá Rétvári Bence, végül pedig jó munkát kívánt a fiataloknak. -OrientPress Hírügynökség-
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





