Kocsma helyett kormányablak nyílik a pályaudvarokon
23 feb, 2012

Mint elhangzott, a közigazgatási tárca és a MÁV szakértői 20 olyan nagypályaudvart jelöltek meg, ahol a későbbiekben kormányablakot hozhatnak létre: ilyenek lesznek a budapesti nagy pályaudvarok, az érdi , székesfehérvári, szombathelyi és győri nagyállomások épületei is – ahol van kapacitás az új ügyfélszolgálatok berendezésére. Újságírói kérdésre Gál András Levente elmondta, jó esetben másfél éven belül már üzemelhetnek ezek az ablakok.
Ehhez azonban meg kell állapodni a MÁV-pályaudvarok restijeit, büféit üzemeltető Resti Zrt.-vel , hiszen az 1993-as privatizációk óta a társaság többségi tulajdonos ezekben a létesítményekben, s a MÁV csak 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik itt. ‘A közel húsz éves restiszerződés jogilag több ponton is kifogásolható – ahogy ezt a Központi Ellenőrzési Hivatal is megállapította – a MÁV egészére nézve pedig kedvezőtlen volt; a restik vezetői általában rosszul fogadták társaságunk őket is érintő fejlesztési terveit, gyakran fordultak elő konfrontációk’ – mesélte Szarvas Ferenc. A MÁV vezérigazgatója hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a pályaudvarok valódi közösségi térré alakuljanak át, ahova nem csak utazni, de ügyeket intézni vagy akár csak egy jó kávéért is betér az ember: kocsma és nyerőgépek helyett patika, hivatali helységek étkezdék kellenek az állomásokra.
A sajtótájékoztató a MÁV kihasználatlan ingatlanjai is szóba kerültek: Gál András Levente elmondta, hogy egy a kormány és a cég közötti megegyezéssel az Országos Levéltár állománya is egy ilyen belvárosi épületbe költözhet. Szarvas Ferenc szerint nem kizárt, hogy a kisebb MÁV-állomások üzemeltetését helyi önkormányzatok veszik át a későbbiekben, ami új munkalehetőségeit is teremthet az adott településen. -OrientPress Hírügynökség-
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





