“Attól féltem, ha írok, elveszítem az élményt”

14 feb, 2012

Paulo Coelho, napjaink legkedveltebb spirituális témákkal foglalkozó írója egy órás telefonos interjút adott Brendon Buchardnak Alef című legújabb könyve megjelenésének kapcsán.

Az interjú teljes őszinteséggel tárja fel Coelho világlátását, melynek központi témája önvalónk megértése, a minőségibb élethez való kulcs. “Hatvanhárom éves vagyok, mely sok felelősséget tesz a vállamra, mert minden nap végén ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülök, de nem ugyanazokat a  válaszokat találom. A könyvemnek az a célja, hogy megosszam az olvasókkal, miként válaszolok én ezekre a kérdésekre, és így az emberek nem érzik elveszettnek majd magukat.”

Ahogyan Coelho legtöbb munkája, az Alef is egy belső utazásról szól. Brendon azon kérdésére, hogy érzelmileg hol állt Coelho, amikor belevágott abba az útba, mely az Alef történetét adja, ezt válaszolja: “Ha visszagondolok 2006-ra, amikor a Pireneusokban voltam, sikeres voltam, a könyveim fogytak, de valami nagyon hiányzott. Túl sok rutin volt az életemben, és a rutin megöli az embert. Azt mondtam magamnak: “Ó, Istenem. Most, hogy ennyire sikeres vagyok, mit kellene tennem? És aztán rájöttem, hogy azért vagyok ennyire sikeres író, mert mindig választ akarok kapni a bennem felmerülő kérdésekre. És ekkor a mesterem azt mondta: Paulo, tudod, mit kell tenned! Most utaznod kell. És, be kell vallanom, Brendon, belefáradtam már az utazásba, és úgy éreztem, pihennem kell, mert 17 éves korom óta utazom. De aztán rájöttem, hogy nincs szükségem pihenésre, mert pihenek majd akkor, amikor már meghaltam.”

Brendon arra volt kíváncsi, hogy Coelho miként viszonyul ahhoz a két érzéshez, melyet ő maga is emleget a könyveiben. Az egyik a magány bölcsessége, a másik pedig az eltávolodás a spiritualitástól. “Lehet az ember egyedül, és vehetik körül nagyon sokan, eközben kapcsolódhat a spirituális világhoz. Én a legtöbbet az emberektől tanultam. Szükségem volt mindig is az emberi kapcsolatokra, ez adja munkásságom alapját. Így, a Pireneusokban hiába volt internet, hiába volt mellettem a feleségem, vissza akartam térni az emberek közé. Így kezdődött a három hónapos utazásom. Az út végén valóban másképp akartam a világot látni” – válaszolta az író.

Brendon az agyi működés vizsgálataira hivatkozva kijelentette, hogy valójában két dolog okoz az embereknek megelégedettséget: az egyik az újdonság, a másik a kihívás, mert ha például utazunk, az új távlatokat nyit meg bennünk, és nyitottabbak leszünk a  világra. ”Az Alef is ugyanígy kezdődik. A főhős úgy érzi, hogy eltávoldott a spiritualitástól, és úgy dönt, végigutazza Oroszországot. Ezáltal pedig új tapasztalatokat szerezhet. Az utazás maga az életre való nyitottságot jelenti. Rengeteg embert látok, akik körbeutazzák a világot, de valójában otthon maradnak. Az egyetlen dolog, amit tennünk kell, hogy nyitottak maradunk az univerzumra. Nem egyszer előfordul, hogy egy kérdésre nem tudom a választ, s akkor beülök egy taxiba, és a taxisofőr adja meg a választ a kérdésemre, vagy pont azt a könyet veszem le a polcról, melyben benne van a válasz. Nehéz és egyben könnyű is  nyitottnak maradni, mert azt hisszük, ha nem nyitjuk meg magunkat, akkor nem fog történni semmi sem velünk, viszont ha nyitottak vagyunk, akkor nem vagyunk biztonságban” – reagált a felvetésre Coelho.

Coelho arra biztat, hogy éljünk a jelenben, miközben ne felejtsük el azt sem, hogy az emlékeink rabjai vagyunk: “Íróként, ha történik velem valami, mindig arra gondolok, hogy erről írni fogok, de ez tönkreteszi a kapcsolatot magával az élménnyel, mert ekkor már nem megéled a pillanatot, hanem megfigyelővé válsz. Így elhatároztam, hogy a három hónapos utazásomról nem fogok írni, mert túl bonyolult lenne leírni mindazt, ami velem akkor történt. A fordulópontot az jelentette, amikor Genfbe visszatérve megláttam egy fehér cédrust, melyet én mindig jelként értékelek, hogy újra írnom kell, és azt gondoltam: adjunk egy esélyt az írásnak. Leültem, és 2 hét múlva már kész volt a könyv kivonata. Az Alef írásakor a misztériumot vártam írás közben.

S mi lesz azokkal, akiknek nincs kapcsolatuk sem istennel, sem a spiritualitással – vetette fel a riporter. De Coelho erre is saját életéből táplálkozó választ tudott adni:  “Nem tudok semmit sem mondani erre, csak a saját tapasztalataimat. 40 évesen megvolt mindenem, pénz, ház, és mégis boldogtalan voltam, mert 16 éves koromtól az volt az álmom, hogy író lehessek. A Santiago-t járva, melyet a Zarándoklat című könyvben örökítettem meg, elgondolkodtam azon, melyik a fontosabb: a boldogság vagy hogy midnenem meglegyen. Akkor eldönöttem, hogy befejezek midnent, és író leszek. Az Alef is arról szól ,hogy ismerned kell a saját személyes legendádat. Élni azt jelenti, hogy megtapasztalsz dolgokat, és nem azt, hogy ülsz, és az élet értelmén tűnődsz. Az Alef lényege az, hogy ami most van, abban benne van, ami már megtörtént és az is, ami történni fog.”

S ne feledjük, hangsúlyozta Coelho: “Hell is when we look back (…)and we know we wasted an opportunity to dignify the miracle of life.” (A pokol az, mikor visszanézel és rádöbbensz, hogy eltékozoltad a lehetőséget, hogy az élet csodáinak adózz.)

 

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23