A jónak győznie kell!

25 jan, 2012

Művészportré Szabó Csilla előadóművésszel. A gitáros – énekes dalszövegíró azon előadók egyike, aki a zenei pályán tudott maradni. Csilla 2009-ben, Magyarország egyik legrangosabb popzenei eseményén vehette át a Fonogram Zenei Díjat, és ezzel egyetemben az év gyermeklemeze címet is kiérdemelte, melyen tizenhat dalt szólaltat meg „Valami mindig szép” címmel.

Nevéhez fűződik – Franco Neroval a főszerepben, a „Honfoglalás” című filmbetét dala a „Szállj sólyommadár!” is. Pályájának egyik meghatározó része volt ez a dal. Viszont a híres Bojtorján együttessel, énekeseként bejárta a fél világot. Pályájáról, sikereiről és az ezzel járó nehézségekről Tamás István az Amerikai Magyar Hírújság magyarországi szerzője, tudósítója beszélgetett a már költőként is debütált művésznővel.

-Mikor döntöttél úgy, hogy a zenei pályát választod, mikor kezdtél el gitározni, énekelni?
- A zenei pályát nem választottam, hanem „beleszülettem”. Meg sem fordult a fejemben, hogy „énekes” legyek, hiszen pici koromtól kezdve mást sem tettem, mint daloltam. Így hát ez nem volt téma a mi családunkban. Édesanyám azért bölcs volt, s zenei általános iskolába íratott, ami megadta a lökést a további életemhez. Az első gitárt kollégista koromban vettem a kezembe, s amint megtanultam rajta néhány akkordot, elsőként a Bojtorján dalát kezdtem játszani rajta, aVigyázz magadra fiam”-at. Akkor még nem is sejtettem, hogy néhány év múlva az említett együttesnek leszek tagja.

- Az első fellépésedre hogyan készültél, mennyire tudtad, tudod kezelni a sikert?
- Most mondjam neked őszintén? – Az első fellépésem az óvodában volt 3 éves koromban az évnyitón, s rettentően izgultam, de édesanyám elmondása szerint nagyon tetszett nekem a lámpaláz. Nos, ez a mai napig megmaradt. Aztán a suliban minden ünnepen felléptem, szóval valahogy így kezdődtek az első sikerek. Ha pedig visszatekintve nézem az elmúlt időket, bizony nagy sikerben is volt részem nem egyszer, s csak annyit mondhatok, hogy jól esik a lelkemnek a taps, az elismerés, de csak akkor érzem „jogosnak”, ha én is beleadtam szívem-lelkem.

- Mennyire nehéz most versenyben, azaz a pályán maradni?
- A Bojtorjánnal jártunk mindenfelé, tán még ott is, ahol a madár sem jár. A country zenét itt tanultam meg, illetve magamba szívtam, mert nem volt nehéz megszeretni. Mi ezt a zenét itthon magyarul játszottuk, s közben pedig Halász Judittal is dolgoztunk párhuzamosan a gyermekműsorokban. A zenei irányzatunk sosem volt radikálisan country, hiszen magyar szív dobog bennünk, s így megőriztük a zenekarral azt a hangzást, amit itthon oly sokan megszerettek tőlünk. Nos, ez volt a múlt, életemből kb. 8-9 év. S hogy most nehéz-e pályán maradni? Jókat tudsz kérdezni. – Igen. Főleg annak, aki igazán értékes produkcióval áll ki. Sok olyan művész barátom van, aki a „cipője mellett jár”, s kenyér gondjai vannak.  De mi, muzsikus lelkű emberek sosem adjuk fel.  Én szeretem a valódi életet, s közönség előtt játszani a legnagyobb öröm, ami érhet. Legyen az akár a legkisebb falucska, vagy akár egy gyermekkórház kórterme. Ez az én valóságom!

- Életedben jelentős szerepet játszik a lélekápolás, a gyermekek gyógyítása. Most megjelent sikerlemezed alapját, mondanivalóját is a nekik írt dalok adják?
- A „lélekápolás” gyönyörű állomása volt életemnek. Hét évig (mesebeli szám!) egy gyermekkórházban énekeltem súlyosan beteg gyerekek ágya mellett, s az ott tapasztalt érzések, az élmények, a szomorúságok, s a megrendítő valóság szépségei ihlették meg a lelkem, s ez rányomta a pecsétet a lemezre is. Egyébként is jól érzem magam a gyermekek között, hiszen mindig is szerettem a rászorulókkal foglalkozni. Most is. A kórházi évek alatt a csodák a szemem előtt váltak valósággá, mert bizony nem egyszer „ébresztettem” fel kómában fekvő betegeket a gitárommal, hangommal. Így a lelkem egyik fele a gyermeki lét felé kacsintgat, a másik – pedig a líraiság felé. Mindez a lemez készítésében nem volt tudatos, mégis olyan lett, amilyen vagyok.

- Kipihented már egyáltalán az új lemezed elkészítésével járó sokszor éjszakákba nyúló munka fáradalmait?
- Pihenni nincs idő, s az éjszakázást ne is említsük. Világ életemben bagoly-lélek voltam, s hajnali 3-kor, 4-kor térek aludni. Olyankor lehet nyugodtan gondolkodni, szárnyalni az ötletekkel. Persze megvan ennek is az átka, mert 11-nél előbb fel sem tudok kelni. Aztán villámgyorsasággal felveszem a napi tempót, s bepótolok minden lemaradást.

- Van kedvenc műfajod?
- Nincs. Van jó zene, s van rossz. De ha azt kérdezted volna, van-e olyan műfaj, amit nem szeretek, hát arra könnyebben tudok válaszolni. A mulatós zenétől világgá tudnék futni.

- Gondolkoztál már a következő albumod, milyen témára építed fel?
- Talán vagányabb és mozgalmasabb lesz zenei szempontból, de a mondanivalója nem lehet más, csakis az örök érvényű igazságot kell tükröznie. Nincs más út a lelkek felé. Akár a mesében: A jónak kell győznie! S ez legyen példa mindazoknak, akik reménytelenségben élnek ebben a jobbra érdemes országban, világban.

 Tamás István

 

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23