Jimi Hendrix a gitáros legenda

09 jan, 2012

Portré – Jimi Hendrix amerikai gitáros, énekes, zeneszerzőről. Napjainkig azon kevesek egyike, aki Elvis- hez hasonlóan kulturális ikonnak számít. A világ minden részén élő rajongói, kritikusai fejet hajtottak, hajtanak ma is kivételes tehetsége előtt. A zenész szakma szerint, Jimi Hendrix a valaha élt egyik legjobb és legnagyobb gitáros volt.

Zenélni egyedül tanult meg, annak ellenére, hogy balkezes létére, egy jobbkezes Fender Stratocasteren játszott, amit ő maga fordítva húrozott fel. Ezen kívül volt több gitárjai is. A zenei stílusok közül leginkább a blues és annak korai mesterei: B.. B. King, Albert King, Buddy Guy, T-Bone Walker és Muddy Waters gyakoroltak rá hatást. Sokat tanult az R&B- és soul-gitárosoktól: Curtis Mayfield vagy Cornell Dupree. Hendrix játékába ötvözte a dzsesszes elemeket is. Rahsaan Roland Kirköt volt az egyik kedvenc zenésze. Zenei producerként a stúdiót olyan helyszínnek tekintette, ahol kibontakoztathatja zenei elképzeléseit. Az elsők között volt, aki a sztereóhangzással és a fáziseltolódással kísérletezett. Emellett elismert dalszerző is volt, akinek szerzeményeit számtalan zenész feldolgozta.

Jimi félénk, érzékeny, zavart gyerek volt, mélyen érintette, hogy családja szegény volt és elhanyagolták. Kortársaihoz – például John Lennonhoz vagy Paul McCartneyhoz – hasonlóan nagy hatást gyakoroltak rá a szomorú családi események. Alig kilencéves volt, amikor szülei elváltak, tizenhat, amikor édesanyja meghalt. Tizennégy éves lehetett Jimi amikor megszerezte első gitárját, egy ütött-kopott, egyhúros akusztikus gitárt. Az első elektromos gitárját, egy fehér Supro Ozarkot az édesapjától kapta. Feltűnő stílusa és az, hogy balkézzel játszott egy jobbkezes gitáron, már akkor nagy feltűnést keltett.

Miután elkapták egy lopott autóval, Jimi alkut kötött, hogy a két éves börtönbüntetését 1961. május 31-ihatállyal katonai szolgálatra váltsa. Családjának írt levelei arról tanúskodnak, hogy hamar hozzászokott a katonaélethez, és büszke volt arra, hogy a 101. Hadosztály tagja lehet, mert ennek már a második világháborúban is hősként ünnepelték tagjait. Ám felettesei szerint csapnivaló katona volt, többször rajtakapták, hogy szolgálat közben elaludt, és az éjféli létszámellenőrzésekkor nem volt a szobájában. Megjegyezték, hogy a legalapvetőbb dolgokat is csak felügyelettel lehetett rábízni és hiányzott belőle a motiváció. Egyik felettese azt írta róla, hogy „nem ismeri a jó modort”, egy másik pedig azt, hogy „képtelen a szolgálatot rendesen ellátni és állandóan a gitárján jár az esze”.

Egy kimenő alkalmával találkozott egy Billy Cox nevű katonával, aki basszusgitározott. Rövid idő alatt szoros barátságot kötöttek, mely Jimi életének utolsó évében nagyon fontossá vált. The King Kasuals néven zenekart alapítottak és a seregben vagy azon kívül együtt zenéltek.

1962. május 31-én, egyévi szolgálat után Hendrixet „rossz magatartás”, „a szabályok semmibevétele” és „eligazításon való részvétel helyett a körletben végzett „önkielégítés” miatt elbocsátották. Hendrix későbbi interjúiban azt mondta, hogy huszonhatodik ejtőernyős ugrása során eltörte a bokáját, és az orvos szerelte le. Charles Cross 2005-ös Room Full of Mirrors című életrajzában azt írja, hogy Hendrix homoszexuálisnak tettette magát – azt mondta, hogy szerelmes egyik katonatársába – és ezért szerelték le.

Hírességként keveset beszélt katonaéveiről, de egyszer megjegyezte, hogy többek között az ejtőernyők között süvítő levegő hangja inspirálta gitárjának különleges hangzását. Bár három évvel azelőtt leszerelt, hogy az USA egyre több katonát küldött Vietnamba, dalai az ott harcoló katonák kedvenceivé váltak, különösen Bob Dylan „All Along the Watchtower” című dalának feldolgozása.

Miután leszereltek, Jimi és Billy a tennessee-i Clarksville-be ment, ahol újjászervezték a Kasualst. Sötét, koszos kis helyeken zenéltek, ám pénzt alig kaptak érte. Októberben Nashville-be mentek, ahol a Jefferson Street klubjaiban játszottak és néha ott is laktak. Ez a környék volt a városi fekete közösség és a rhythm and blues központja. 1962 novemberében Hendrix részt vett élete első stúdiófelvételén, de vad és még nem teljesen kiforrott stílusa miatt nem szerepelt a végső változaton.

A délen elszenvedett megpróbáltatások után, Jimi elhatározta, hogy New Yorkban próbál szerencsét. 1964 januárjában a Harlembe költözött, ahol megismerkedett későbbi barátnőjével, Lithofayne „Fayne” Pridgeonnal és az Allen-ikrekkel, Alberttel és Arthurral. Az Allen-ikrek sokat segítettek Jiminek abban, hogy ne kerüljön bajba a városban. 1964 februárjában Jimi 25 dollárt nyert az Apollo Theaterben rendezett amatőr zenei versenyen, de túl nehéz feladatnak találta, hogy betörjön New York zenei életébe.

1965-ben Hendrix lett a The Isley Brothers új gitárosa. Országos turnéra indultak, ami a Chitlin’ circuit-et is érintette. Velük készítette első igazi stúdiófelvételét, az Isley Brothers „Testify” című dalát. Nashville-ben otthagyta Isleyéket, hogy Gorgeous George Odellel turnézzon. Atlantában Little Richard kísérőzenekarához, a The Upsettershez csatlakozott. Bár Hendrix bálványozta Richardot, gyakran került vele összetűzésbe pontatlansága, öltözködése és színpadi bohóckodása miatt. Egy rövid időre kiszállt, Ike és Tina Turner zenekarával turnézott, de vad szólói miatt innen is mennie kellett – vissza Little Richardhoz. Néhány hónap múlva azonban innen is kirúgták, mert Washingtonban lekéste a turnébuszt. Ebben az időben alakult ki sajátos színpadi stílusa, amit leginkább Johnny „Guitar” Watson inspirált.

1965 őszén Jimi csatlakozott Curtis Knight The Squires nevű zenekarához. Ezután két hónapig a Joey Dee and the Starliters nevű zenekarral turnézott, mielőtt visszatért volna Curtishez. 1965. október 15-én Hendrix egy három évre szóló lemezfelvételi szerződést kötött Ed Chalpin impresszárióval, mely szerint a Curtis Knighttal készített felvételek után 1 dollárt és 1% tiszteletdíjat kapott volna. Kapcsolatuk rövid életű volt, és Hendrix más lehetőség után nézett. A szerződést viszont nem bontották fel, így az később komoly problémákat okozott Jimi életében.

1966 nyarán Jimi megalapította saját zenekarát, a Jimmy James and the Blue Flames-t, majd   1967-ben Randy California mostohaapjával, Ed Cassidyvel megalapította a Spirit nevű zenekart. Hendrix és zenekara rövid időn belül népszerű lett.

1966 elején a nyugati 21. utcában lévő Cheetah Clubban Linda Keith, Keith Richards akkori barátnője megismerkedett Hendrixszel; nem akarta elhinni, hogy még senki sem figyelt fel rá. Beajánlotta a Stones menedzserénél, Andrew Loog Oldhamnél, majd Seymour Stein producernél, de egyikük sem látott fantáziát a zenéjében. Linda még a Rolling Stonest is elvitte a Blue Flames egyik koncertjére, de hiába fáradozott. Ezek után beszélt Chas Chandlerrel, a The Animals basszusgitárosával, aki épp otthagyni készült zenekarát, és olyan zenészt keresett, akinek a producere lehet. Chandler nagyon szeretett egy „Hey Joe” című dalt, és biztos volt abban, hogy slágert csinálhat belőle, ha átdolgozza egy rockdallá. Újra a Cafe Wha?-ban történt a döntő felfedezés: amikor Hendrix játszani kezdte saját feldolgozásában a „Hey Joe”-t, Chandler annyira izgalomba jött, hogy italát véletlenül a ruhájára öntötte.

Chandler Londonba vitte Hendrixet, és egy menedzseri és produceri szerződést kötött vele, melynek értelmében Chandler producer, Michael Jeffery, a The Animals menedzsere pedig Hendrix menedzsere lett. Segített megalakítani egy új zenekart, a The Jimi Hendrix Experiencet Noel Redding basszusgitáros (korábban gitáros) és Mitch Mitchell dobos közreműködésével. Egy olyan időszakban, amikor egy zenekar tagjainak bőrszíne ugyanolyan volt, Hendrixnek fontosabbak voltak zenésztársainak képességei, mint azok bőrszíne.

A zenekar először európai klubokban lépett fel, melynek anyagi és szakmai értelemben egyaránt sok haszna volt. Erre már a brit zeneipar is felfigyelt. Jimi első kislemeze a „Hey Joe” volt, melyet Tim Rose lassú változata alapján dolgozott fel. Ennek B-oldalán a „Stone Free” szerepelt, Jimi első saját dala. Ám a valódi sikert a következő két kislemez hozta meg: a forradalmi és eredeti „Purple Haze”, mely torzított gitárhangja és álomszerű (sokak szerint drogos) látomásai révén lett világhírű; és a „The Wind Cries Mary”. Mindhárom kislemez bekerült a brit Top 10-be. Jimi a színpadon több blues-feldolgozást játszott, ezek közül kiemelkedik B. B. King „Rock Me Baby”-je és Howlin’ Wolf „Killing Floor”-jának felgyorsított változata.

Hendrixet Nagy-Britanniában sztárként ünnepelték.1967. május 12-én, az Egyesült Királyságban megjelent a The Jimi Hendrix Experience első albuma, az Are You Experienced? Ezen a kiadáson – brit szokás szerint – nem voltak rajta a kislemezek. A zenekar gőzerővel turnézott az Egyesült Királyságban és Európában. Ez remek lehetőséget adott Hendrixnek, hogy kialakítsa saját színpadi stílusát. Ennek egyik tetőpontjaként 1967. március 31-én, a színpadon felgyújtotta gitárját. Később, mivel több erősítőt és más színpadi berendezést is tönkretett, a Rank Theatre vezetősége felszólította, hogy tartsa féken magát. 1967. június 4-én a londoni Saville Theatreben  utolsó brit koncertjüket adták, mielőtt az USA-ba utaztak volna. A Sgt. Pepper csak három nappal azelőtt jelent meg, és a közönség soraiban több híresség is ott volt: Paul McCartney és George Harrison a Beatlesből, Brian Epstein, a Beatles menedzsere, Eric Clapton és Jack Bruce a Creamből, valamint Spencer Davis és Lulu. Jimi eléggé merészen a „Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band” saját változatával kezdte a műsort.

Három hónappal később az USA-ban is megjelent az Are You Experienced, de a „Red House”, a „Remember” és a „Can You See Me” helyére az első három kislemez a – oldalát tették fel. Míg a brit kiadás a „Foxy Lady”-vel, addig az amerikai a „Purple Haze”-zel kezdődött. Mindkét kiadás izgalmas betekintést ad az Experience zenei világába, és megmutatta, hogy mi mindent lehet csinálni az elektromos gitárral.

Európában már népszerűek voltak, de Amerikában még alig hallottak róluk. A nagy lehetőség akkor jött el, amikor Paul McCartney a Monterey International Pop Music Festival rendezőinek figyelmébe ajánlotta a zenekart. Ez kiváló lehetőség volt Hendrixnek, hogy az USA-ban is megismerjék; nem csak a nagy közönség miatt, hanem azért is, mert az egész eseményt filmre vették és szinte minden moziban bemutatták. Az Experience 1967. június 18-án, vasárnap lépett színpadra, és műsoruk a háromnapos rendezvény egyik csúcspontja volt. Zeneileg is különleges volt: kilenc dalt adtak elő, négy eredetit és öt feldolgozást. Azzal a céllal, hogy még a The Who-nál is nagyobb sikerük legyen, Jimi a „Wild Thing” előadása közben a fogával és a háta mögött gitározott, majd a dal végén ismét felgyújtotta és összetörte gitárját. A háromszor megismételt gitárfelgyújtásból ez volt a második. A fesztiválról készült Monterey Popcímű filmet D.A. Pennebaker rendezte, melyben az ominózus gitárfelgyújtás látható.

A fesztivál után az Experience a The Monkees előzenekaraként játszott azok amerikai turnéján. Ők azért kérték Hendrixet, mert kedvelték, de tizenéves közönségük nem értette meg zenéjük lényegét. Ahogy a „Purple Haze” népszerű lett az USA-ban, az Experience otthagyta őket. Chandler később azt mondta, hogy „kirúgásuk” csak a kellő médiavisszhang érdekében történt. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy az Amerikai Forradalom Lányai nevű egyesület szerint műsoruk túl züllött volt, és ezért kellett menniük. Lillian Roxon ausztrál újságírónő később bevallotta, hogy ő találta ki az egészet. Hendrix zeneileg sokat fejlődött. Elege volt abból, hogy színpadi viselkedésén és kislemezein kívül mással nem foglalkoznak.

1967 decemberében megjelent a The Jimi Hendrix Experience második albuma, az Axis: Bold as Love. Ez volt az első album, amit Jimi úgy vett fel, hogy gitárját egy félhanggal mélyebbre hangolta; ezután csak ezt a hangolást használta. Az album megjelenése után tovább folytatták a turnézást, mindig egyre nagyobb közönség előtt léptek fel. Az állandó utazás, a kábítószerezés, az italozás és a kimerültség vége egy rosszul sikerült skandináv turné volt. Jimi részegen randalírozott egy stockholmi szállodában, összetörte szobája berendezését, végül pedig letartóztatták. A zenekar 1968-ban megjelent harmadik albuma, a dupla Electric Ladyland jelentősen eltért korábbi munkáiktól, sokak szerint három stúdióalbumuk közül ez lett a legjobb. A négy évig tartó karrierje során Jimi számtalan alkalommal lépett fel híres zenészekkel. Létezik egy felvétel, ami 1968 márciusában, a Steve Paul’s Scene Clubban készült: ezen Hendrix mellett Johnny Winter bluesgitáros, Buddy Miles, az Electric Flag dobosa, valamint Jim Morrison hallható. Morrison meglehetősen részeg volt, ezért „éneke” inkább csak egy obszcén dolgokkal teli dörmögés. A felvételen hallható, amint Hendrix bekonferálja Morrisont, és egy jobb mikrofont ad neki. A Morrison’s Lament című felvétel a Hendrix- és Doors-relikviák gyűjtői körében közismert volt. Az örömzenélés anyagából készült album több címen is megjelent (eredetileg Sky High, majd Woke Up This Morning), néhányan pedig (tévesen) azt gondolták, hogy Johnny Winter zenekara hallható rajta.

1969. február 18-án és 24-én az Experience a londoni Royal Albert Hallban két telt házas koncertet adott. Ez volt a zenekar utolsó fellépése az Egyesült Királyságban. 1969-ben Hendrix többször szembekerült a törvénnyel. Először még az 1965-ben, Ed Chalpinnel kötött szerződés körül alakult ki vita. Végül megegyeztek, hogy Hendrix felvesz egy albumot, amit Chalpin fog kiadni; ennek az eredménye az 1970-es Band of Gypsys koncertalbum. 1969. május 3-án,  Hendrixet a torontói repülőtéren letartóztatták, mert poggyászában heroint találtak. Hendrix azzal védekezett, hogy a tudta nélkül csempészték oda a kábítószert. A bíróság később felmentette.

Népszerűségének köszönhetően Hendrix 1969. augusztus 18-án a woodstocki fesztiválon is fellépett. Bár a világ legtehetségesebb zenészei és legjobb zenekarai kaptak meghívást, mégis Hendrixet tartották a legjobbnak.

Uolsó koncertjüket egy hónappal később, 1970. január 28-án tartották a Madison Square Gardenben. Woodstockhoz hasonlóan itt is több fellépő volt, így a Band of Gypsys csak hajnali háromkor tudta elkezdeni a műsort. Hendrix ekkor valamilyen kábítószer hatása alatt állt, és nem volt olyan állapotban, hogy megfelelő műsort tudjon adni. Több feltevés is létezik, hogy mi történt voltaképp: Buddy Miles szerint Michael Jeffery LSD-t adott Hendrixnek, hogy ezzel szabotálja a zenekart, és okot találjon az Experience újjáalakítására. Johnny Winter azt mondta, hogy Hendrix akkori barátnője, Devon Wilson kevert valamit az italába.

1970 legnagyobb részét hétköznap stúdiózással, hétvégén koncertezéssel töltötték. A „Cry of Love”-turné 1970. április 25-én, a Los Angeles Forumban kezdődött, és az előző elképzelés szerint tervezték a menetrendet. A turnénak harminc állomása volt, az utolsó koncertet 1970. augusztus 1-jén, Honoluluban tartották. Több koncert is, a legemlékezetesebbek, közé tartozik, ezekről kiváló minőségű hang- és filmfelvétel készült. Jimi 1970. september 6-án az Államokba, mert fenciklidin túladagolást szenvedett, majd nem sokra rá, 1970. szeptember 18-án kora reggel holtan találták Londonban, a Samarkand Hotel alagsorában. Hendrix halálának körülményeit sosem tisztázták, és talán soha nem is fogják. Német barátnőjével, Monika Dannemann-nal töltötte az éjszakát. Valószínűleg a 9 Vesperax altató illetve az előtte elfogyasztott alkohol hatására, saját hányásába fulladt bele. Dannemann évekig nyilvánosan azt állította, hogy Hendrix még életben volt, amikor a mentőautóba helyezték.

Az apartmanban találtak egy verset, amit Hendrix írt, és sokak szerint azt bizonyította, hogy Hendrix öngyilkosságot követett el. Egy másik, egyre inkább valószínűbb nézet szerint, Hendrixet meggyilkolták – erőszakkal altatót és bort adtak be neki.  A Michael Jeffery manager által felbérelt gyilkosok megfojtották, amit megerősít, Michael Jeffrey kijelnetése, miszerint Jimi többet ér neki holtan, mint élve.

James Marshall „Jimi” Hendrix született: Washington, USA, 1942. november 27. – meghalt: London, Egyesült Királyság, 1970. szeptember 18.

Tamás István

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23