Amerikai kereskedőszellem

07 jan, 2012

Van egy barátom. Nagyon régóta ismerem, nagyon szeretem, és sok egyéb pozitív tulajdonsággal a feje tetején. Van egy ismerősöm, most ő a főszereplő, és az előbb elmondottak rá nem illenek.

Hogyhogy nem, e barátom többször járt New Yorkban, és ismer itt egy fotósboltot. Amolyan régimódit. Fel-alá járkáló tulajjal, mindent megszerzünk hozzáállással, giccsesen túlcsorduló kirakattal és ezerféle termékkel a világ minden tájáról. Itt lehet ám jó üzletet kötni! Egy vérbeli kereskedő vezeti, amolyan született fajta, aki pontosan tudja, hogy kinek mit és mennyiért lehet eladni. A barátom már vásárolt is többször nála, legnagyobb megelégedésére.
Legutóbb is arra járt és besétált, soha sem lehet tudni alapon. Ahogy ott nézelődött, a tulajdonos rögtön megkörnyékezte: miben segíthet, mit keres.

Az érdeklődésre a barátom elmondta, hogy nem akar ő semmit, csak szétnézett, már megy is. A kereskedő – ahogy mondtam, olyan fajta, aki megérzi, ha ez tényleg így is van – néhány száz dollárért dolgozzunk pár percet alapon megpróbálta a barátomat rábeszélni, hogy legalább egy kis pénzt hagyjon ott nála, ha már betért. Addig mutogatta a termékeit, engedett az árakból, míg a barátom elhozott egy kb. 600 dolláros fényképezőgépet 300 dollárért. Mindenki elégedett volt, és habár nem tervezett vásárlás volt, de az ár igen meggyőző, és a rokonoknak is mindig jól jön egy értékesebb ajándék. És egyébként is, nem mindenki vehet New Yorkban fényképezőgépet…

A dolog úgy esett, hogy főhősünk, akinek ereiben minden folyik, csak kereskedők vére nem, meghallotta e történetet a barátom hiteles és személyes előadásában, az én nem kevésbé hiteles közreműködésemnek köszönhetően. Mármint hogy én vagyok az egyetlen kapocs a történetben ily módon összekerülő, a világban azonban ettől eltekintve teljesen véletlenszerűen és egymástól békés függetlenségben élő szereplők között. Főhősünknek azonnal felcsillant a kapitalizmus rothadó gyomrából utánadobott fényképezőgépekhez nem szokott szeme! Hónapok óta megvenni tervezett csoda csillogott e szemekben. Fényképezőgép, mely katalógusok, gyártók információinak alapos végigböngészése és összevetése után, márka, típus, szín, technikai adatok és egyebek pontos megjelölésével együtt már erőszakkal sem vehető el többet tőle.

Régóta járta a boltokat, elemezte az internet adatait, és e hosszas keresés után 600 dolláros árba kalibrált játékszer a sors véletlen kegyessége folytán most éppen betoppanni készült hozzá. Nem kellett több, főhősünk az eddig elhangzottakból leszűrte ama igen velős, de kevésbé életszerű tapasztalatot, hogy a new yorki kereskedőket milyen könnyű átverni. Ha ő bemegy ebbe a boltba és előadja a barátomtól megtanult trükköket, majd 300 dollárért kapja meg a csodát!

Nem is tudott aludni az elkövetkező napokban. Az idő múlásával egyre erősebben csillogott szemeiben a régen áhított masina, a megtakarított dollárok és mindenféle egyéb jó érzés. A lépések is könnyebben mentek neki talán, mintha a járda fölött lebegett volna. Nem hiányzott az egyszerű embereket könnyen eltöltő érzés sem, a mindennél jobb, amikor az élet annyi viszontagsága után, most az egyszer végre én verem át az egész világot. Egyik nap útba is esett az üzlet. Főhősünk bemegy a boltba, csak tippelni tudok, hogy milyen gondolatok cikáznak az agyában.

James Bond valószínűleg kevesebbet tett a világ megváltásáért az elmúlt fél évszázad során összesen, mint a jövőbeli fotósra a képzeletbeli tükörből ekkor visszamosolygó Ember. Kinézi magának a baseball sapkás, ötvenes férfit, akiről pontosan tudja, hogy az üzletvezető, a tulajdonos. Igen, őt fogja átverni. Úgy mozog, hogy hamar a látóterébe kerüljön. Az eredmény nem is marad el. Eladónk is látja már messziről a szárnyast a boltban, rá is startol.
- Mit adhatok?
- Semmi különöset nem szeretnék, a digitális fényképezőgépeket nézegettem, de már éppen megyek.
- Milyet szeretne?
- Nem akarok vásárolni, de a négy megapixeleseket nézegettem, amelyeken 6-szoros zoom van.

Igen, tipikusan ilyen az, aki nem akar vásárolni.
Csakhamar kiderül, hogy melyik az a pontos márka, típus, szín, gyári szám, amelyet nagyon nem akar megvenni. A kereskedő elmegy, kihozza egy dobozban, hogy megmutassa. Főhősünk szíve nagyot dobban, süt róla a boldogság, nyeregben érzi magát. Kézbe veheti a csodát, és lassan a kereskedőt is átveri!
- Igen, ez jó lenne. Mennyibe kerül?
- 999 dollár.
- Az sok. Annyit nem adok érte.
Itt jön egy hosszas alkudozás. Először memóriakártya kerül ingyen a gépbe, aztán kissé esik az ár. De úgy emlékszem, még elég messze vagyunk az eddigi legjobb ajánlattól…
- 899 dollárért odaadom a kártyával, de ennél többet nem tudok engedni.
- Köszönöm, én 600-ért láttam az interneten, ennyiért nem tudom megvenni.
- Nem tudok többet engedni, higgye el, már így is ráfizetek.
- Köszönöm, de én tényleg 600 dollárért láttam, és a Flash kártyával együtt is kijövök olcsóbban. Ha nem tud többet engedni, akkor elmegyek és megveszem az interneten.

- Ezt komolyan mondja? Fél órája alkudozik velem, aztán közli, hogy magának ez nem kell? Meg hogy én drága vagyok? Nézze, én nem szoktam ehhez hozzá, én ha valamit eladok, akkor azt a vevőim legnagyobb megelégedésére teszem. Én nem verek át senkit! Nem azért vezetem ezt a boltot 30 éve tisztességesen, hogy a magafajta szerencsejánosok itt próbálkozzanak és az én drága időmet rabolják! Ha nem kell magának a gép, akkor tényleg menjen, nem érek rá magával foglalkozni­! Legközelebb ne is jöjjön erre, mert csak a hírnevemet rontja!

Igen. Ezt a kereskedő mondta. Így. De nem kell őt félteni, pontosan ismerte főhősünket: nagyon meg akarta ő venni azt a gépet. Sütött róla, ahogy belépett a boltba.
Szó szót követ, megegyeznek a 899 dollárban, elvégre így kezébe is veheti a gépet, biztosan azt is kapja, amit akart, még kártya is van hozzá, már ma használhatja is, nem is bántott meg senkit, és miért is jött ő ide, ha nem fényképezőgépet venni?!
- Akkumulátort nem kér hozzá? Az nincs benne.
- Nincs benne?? Én úgy tudtam, hogy benne van.
- Nem jól tudta, ehhez a típushoz nem jár.
- Persze, az is kellene…
- Tudok adni egy nagyon jót, és most csak 150 dollár, mert a géppel együtt veszi.
- … Jó.

Itt már mit mondhat? Vesztett.
Szépen becsomagolják a gépet, a kártyát, az akkumulátort. Mennek a pulthoz, jön a számla. (Azt itt hozzá kell tennem, hogy Amerikában minden ÁFA nélkül értendő. Tehát a termék árához mindig külön hozzászámolják az adót, ami New Yorkban kb. 9%.) Kereskedőnk számol, van egyszer a 899 dollár, az adóval 1150, van egyszer a 150 dollár, az adóval 199. Az összesen 1350.
Főhősünk nem számol, kifizeti a számlát, és boldogan eljön.

Otthon meglátja, hogy a géphez eredetileg járt volna az akkumulátor. Azt is kiszámolja, hogy egyszer kb. 25%-os, egyszer pedig 33%-os adót fizetett. De boldog. Vett egy fényképezőgépet. Egy 600 dollárosat 1350 dollárért…
És az utószó: az Empire State Buildingben jegyre várva hatalmas plakátok hirdetik New York sokszínűségét. Az egyiken egy fotósbolt pultja, mögötte tetőtől talpig vallásukat nem titkoló emberek állnak boldogan, láthatóan a tulajdonlás örömével. A képen a felirat:

„Ahhoz, hogy New Yorkban fotóüzletet nyiss, nem kell, hogy zsidó légy. De nem árt.”

Szilágyi Balázs

 

http://amerika.bmintbalazs.com/tortenetek/kereskedoszellem

About the author

Related Posts

1 Comment

  1. Szentgyorgyi Alexandru
    június 22, 2012

    Izraeli tapasztalatom alapjan, egyetertve a megallapitassal irom, hogy ,,NEM KELL,HOGY ZSIDO LEGY,DE NEM ART !” Evezredes kereskedelmi tapasztalataik aparol fiura orokolve, oszinten at adva, tanitva ahogy total normalis a csaladban, verszatilis kereskedokke teszi oket.
    Alex

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23