Európában nem bízhatnak az autógyártók

02 jan, 2012

Novemberben negatív trend indult be az európai autó eladásoknál, ami a Peugeot, a Renult és a Fiat bevételeit veszélyezteti a leginkább. A kontinensen a gépjármű-értékesítések száma az idei 13,5 millióról várhatóan 4 százalékkal, 13 millió autóra esik 2012-ben a PricewaterhouseCoopers becslése szerint, így 2007 óta már az ötödik lejtmenetes év következhet.

A Citigroup előrejelzése szerint Európa jövőre recesszióba süllyed, 1,2 százalékos visszaesés jöhet, miközben az OECD múlt havi elemzése szerint a kontinens helyzete komoly kockázatot jelent a globális növekedésre is. A PSA Peugeot Citroen, a Renault és a Fiat szenvedni fog, hiszen forgalmának jelentős része származik európai értékesítésből. Tavaly a Peugeot árbevételének 73 százalékát produkálta Nyugat-Európában, miközben a Renault esetében 70, a Fiatnál pedig 54 százalékos részt képviselnek a forgalomból az európai eladások a Bloomberg adatai szerint. A szakértők szerint a Peugeot és a Fiat szenvedheti el a legnagyobb veszteséget jövőre, mert túlságosan kiszolgáltatottak az európai piacoknak, és a költségvetésük már így is túlfeszített. A Peugeot részvényeinek árfolyama 57 százalékkal esett idén, a Fiat 47, míg a Renault papírjai 41 százalékos mínuszt szenvedtek el a tőzsdén.

Egyes amerikai és az ázsiai autógyártók is veszteséget könyvelhetnek el Európában: a General Motors az év elején még úgy nyilatkozott, hogy veszteségből nyereségbe fordulhat a teljesítménye a kontinensen, de novemberben közölte, hogy idén is mínuszban marad. A Ford Motor 306 millió dolláros működési veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben Európában, annak ellenére, hogy növelni tudta a piaci részesedését. A Toyota Motor európai forgalma novemberben 8 százalékkal esett.

Európa második legnagyobb autógyártója, a Peugeot 13 százalékos visszaesést szenvedett el az előző hónapban, és a cég gépjármű divíziója több veszteséget fog elkönyvelni a második félévben, mint amennyit keresett az elsőben, amikor a működési profitja 405 millió euróra ugrott – jelentette be a társaság ügyvezető igazgatója, Philippe Varin. A párizsi központú társaság 6800 alkalmazottat bocsát el jövőre.

A Renault, Franciaország második legnagyobb autógyártója beruházásokat halaszt el és csökkenti a készleteit. Nagyon komoly a helyzet, az elmúlt hetekben olyan trendforduló következett be, ami nagyon emlékeztet a 2008-as lejtmenet kezdetére – közölte Carlos Tavares a Renault vezérigazgatója egy interjúban. Az autógyártó most jobban felkészült a visszaesésre mint három évvel ezelőtt, mert alacsonyabb adósságrátával és készletszinttel működik.

A Fiat azon dolgozik, hogy csökkentse adósságát, mivel az olasz autópiac az elmúlt 30 év legrosszabb értékesítési eredményét hozza a gépjárműpiac számára. A társaságnak felül kell vizsgálnia a 2012-re tervezett eredményt a visszaeső kereslet miatt – jelentette be december közepén Sergio Marchionne. Az ügyvezető szerint az USA és a dél-amerikai piac enyhítheti az európai veszteséget. A Fiat még a nyáron növelte részesedését 53,5 százalékra a harmadik legnagyobb amerikai autógyártója, a Chrysler csoportban 53,5 százalékra. A cég által gyártott Dodge és Jeep forgalma az államokban 25 százalékkal ugrott meg novemberben. Brazíliában még mindig a Fiat a legnagyobb autógyártó.

A fogyasztói bizalom Európában több mint két éves mélypontra esett decemberben és az ipari termelés négy hónapja zsugorodik. Németországban a gépjármű értékesítők éppen ezért nemrégiben megemelték a vásárlók által elérhető kedvezményeket. Az átlagos kereskedői engedmények 11,1 százalékra emelkedtek novemberben a júniusi 10,5 százalék után, a növekedést a Peugeot, a Renault és a Fiat márkákra adott kedvezmények vezették az Autohaus PulsSchlag adatai szerint. Az internetes kereskedelemben még nagyobb mértékű engedményeket adnak: 18 százalékos öt éves csúcs dőlt meg idén.(gazdasag.hu)

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23