Házszámok Amerikában
28 dec, 2011
Amerikában a házak számozása is tartogat érdekességet. Ha valaki figyel a részletekre, a filmekben a kertvárosi házak falán gyakran láthat három- négyezres házszámokat is, de a tízezres nagyságrend sem ritka. Persze a gyanútlan Európai (én legalábbis mindenképpen) arra gondol, hogy ez nagy ország, itt hosszúak az utcák.
Ez részben igaz is, de a házszámok ilyen mértékű növekedésére nem ez a magyarázat. Itt ugyanis nem a telkenkénti számozás a megszokott, hanem általában az utca kezdetétől való távolságot jelölik a számokkal, sokszor minden keresztutcánál egy-egy százast vagy ezrest ugorva. Manhattanben például tudod, hogy az utcák (ezek kelet-nyugati irányúak) minden nagyobb sugárútnál (ezek meg észak-dél irányban futnak) új százasnál indulnak. Az én házszámom, a 440 tehát a negyedik nagyobb kereszteződés után található az utca kezdetétől számítva.
E rendszerből adódik, hogy az utca két oldalán a számok hasonló rendben növekednek. Nem fordulhat elő például az az otthon megszokott jelenség, hogy a 100-as számmal a 19-es vagy valami hasonló áll szemben, csak mert a páratlan oldalon kevesebb a telek. A páros-páratlan megosztás általában itt is stimmel az út jobb és bal oldalára, tehát ha a 440-et keresed, és a bal oldalon megtaláltad a 339-et, akkor biztos lehetsz benne, hogy a szemben lévő házba jöttél.

Az egyik irányban általában számozott utcák, míg erre keresztben a névvel ellátottak futnak. Az utcák pedig majdnem minden esetben két részre vannak osztva, valahol a város közepénél. Az iránytól függően egy utcának van vagy déli és északi, vagy keleti és nyugati része (vagy ha éppen úgy jön ki, mint pl. Washington DC-ben: észak-nyugat, dél-kelet stb. neveket alkalmaznak). Ezek minden esetben két külön utcát jelentenek, külön számozással. A számozás minden esetben a város közepétől indul kifelé. Így például az E81th Street (vagyis: Keleti 81. utca) 1. szám és a W81th Street (vagyis: Nyugati 81. utca) 1. szám garantáltan egymás mellett van, a keresztutca két oldalán.
Vagy mégsem? Lehet… A konkrét utcák között New Yorkban ott a Central Park. Csak hogy ne legyen olyen egyszerű!
Szilágyi Balázs
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





