Áramszünet

28 dec, 2011

Éppen a gquotert próbáltam utoljára tesztelni csütörtökön 4 óra pár perckor, mielőtt valós adatokkal is kipróbáljuk ([dzsíkuoter], nem fontos mi, ha van valami amivel nap mint nap dolgozol és nagyon utálod, akkor helyettesítsd be), amikor kissé megremegett a képernyő, elsötétült az iroda, majd rögtön utána a monitor is.

Aztán visszajött minden. Mivel előző este már átéltünk egy pár másodperces áramszünetet, gondoltam ez itt így megy. Nem aggódtam, folytattam a gquoter beállítását. Aztán megint elment az áram. Ugyanúgy. Először megremegett a monitor, aztán sötét lett, és a képernyő is elsötétült. Ennek azonban nem lett vége pár másodpercen belül. Mindenki csak mosolygott, és a sötét irodában másodpercenként halk fütyüléssel több tíz szünetmentes áramforrás (UPS) adott koncertet, tudatva a külvilággal, hogy eljött az ő idejük. Először mindenki csak ült a helyén, várva a delejt. Aztán szépen lassan fölálltak az emberek. Szétnéztek, hogy vajon másoknál is elment-e az áram. El. A nagy baj csak akkor jött, amikor kiderült, a hídon is. Ez a termelés központja, itt készül a pénz.

Pedig a hídnak szobányi UPS-e van, és hozzá külön dízel generátor, ami kimaradás esetén azonnal indul, hogy átvegye az energiaellátást. Most nem tette. Előző nap volt a negyedéves tesztje, azon átment, akkor meg minek aggódjon?
Emberek futkostak, idegesek voltak, akiknek meg semmi köze nincs a termeléshez, nyugodtan beszélgettek. Szépen lassan észrevettük, hogy nem működik mindegyik mobiltelefon. A készülék igen, csak nincs hálózat. A működő telefonokról mindenki megpróbált hazaszólni (a céges telefonok sem működtek, azok belső központon vannak), majd kiderült, hogy otthon vagy nincs vonal, vagy nem veszi fel az üzenetrögzítő. Ergo nincs áram. Ez akkor lett egyre furcsábbi, amikor ez az otthon valakinek Queensben volt, New York egyik kerületében, kb. 50 km-re tőlünk. Jött a hír New Jerseyből is (70 km), hogy ott is kimarad az áram. Úgy tűnt, hogy ez egyre komolyabb.

Mivel semmiféle hírünk nem volt a külvilágról (a szerencsétlen UPS-ek egyedül a saját SUN-jainkat táplálták, amiken még normál időben sincs Internet, ráadásul a monitorok sem voltak rájuk kötve, hogy minél tovább bírják), mindenki próbált telefonon keresztül valamit megtudni. Én is SMS-eztem Magyarországra, hogy ugyan nézze már meg a Heki, hogy mi történik mellettem, szerintem megfelelő frászt hozva az otthoniakra. Onnan sem jött semmi konkrét hír, csak hogy már megy a tv-ben, és hogy hamarosan több hír lesz. Lassan kiderült, hogy a fél keleti part áram nélkül van, még Kanada déli része is. Nálunk továbbra sem működött semmi, és kezdtek hazaengedni mindenkit, aki sem a termelésben, sem annak helyreállításában nem tudott részt venni. Nagyon nem sietett senki, de lassan csak kezdett ürülni az iroda. Kedves főnököm nagyon érdeklődött, hogy ugyan miért nem megyek haza.

Mondtam, hogy mit csináljak otthon? Nincs berendezett lakás sok könyvvel, az olvasáson kívül egyéb dolgot nem lehet áram nélkül csinálni. Lézengeni meg itt is lehet, és itt legalább vannak emberek. Meg egyébként is megvárnám a Marcit, akit még nem engedtek el, és csak egy kocsink van. Erre ő megjegyezte, hogy azért ennyire ne legyünk civilizáltak, hogy áram nélkül semmit sem tudunk csinálni, a Marci meg majd hazamegy vonattal. Aha, Miklós. És szerinted a vonatok mivel mennek? Tehát mégis ennyire civilizáltak vagyunk. Sétálgattunk, nézelődtünk, átmentünk a másik épületbe. Ott volt áram (persze csak generátorról), és megtudtuk, hogy valami niagarai erőmű romlott el. Fél hat körül meguntuk, és elindultunk haza. A városban (Greenwich) nyugalom volt, rendőrök irányították a forgalmat, kevés autó volt az utakon. Amikor felmentünk az autópályára, ott állt a forgalom.

Nemhiába, mi is New Yorktól ellentétes irányban lakunk, és gondolom mindenki igyekezett hazamenni. Persze haladtunk valamennyire, nem volt nagyon vészes, de több mint fél órába telt az a pár mérföld hazáig. A rádióban NY polgármestere nyugtatta az embereket, hogy nincs gond stb. Közben néha a rádió is elhallgatott (értsd nem volt áram az adóban), tehát tényleg minden rendben volt. Mesélte, hogy a hullámvasutakról is lehoztak mindenkit, a földalattiból is menekítik az embereket, és a magas épületekben is ugyanez a helyzet. Aki nagyon fönt lakik, annak nem lesz víz, mert oda áram nyomná föl. Az menjen le valami alsóbb szintre és kopogtasson be a szomszédhoz egy pohár vízért. Hát igen. Milyen nagyszerű is lehet föl-le libbenni negyven emeletet ha megszomjazol. Hazaértünk. Az utcánk békebeli hangulatot árasztott. Emberek ültek a házak előtt és beszélgettek.

Mindenhol csend, semmi sem zúgott, semmi sem zakatolt. Mit is csináljunk mást, menjünk el az óceánhoz. Ugyan nem úsztunk benne, mert éppen apály volt, de legalább combközépig sétáltunk egyet, ha már itt lakunk tőle két utcányira.
Gyerünk vacsora, persze csak azt, ami otthon van, mert el sem tudtuk képzelni, hogy bolt működhet ilyenkor. Étteremre gondolni sem mertünk. Szépen végiggondoltuk, hogy mit akarunk enni, majd gyorsan kinyitottuk a hűtőt és kivettük amit választottunk, nehogy túlságosan felmelegedjen a többi. A vacsora végére egészen különleges hangulatba jöttünk, mert bár jóízűen ettünk, de eljövén a teljes alkony, már nem láttuk a másikat az asztal végén. A vacsorát sem. Vacsora közben az az ötletem támadt, hogy nézzük meg a belvárost, úgysem láttunk még ilyet. Tényleg nem. Habár egy-két épületben volt valamennyi világítás, gondolom ezeknek generátoruk volt, nagyjából az egész város (Stamford) sötét volt.

Az egyedüli fény az autók lámpája, a rendőrautók reflektora és villogója volt. A bárok és éttermek nyitva voltak, ott gyertyával világítottak. Még egy boltot is láttunk nyitva, szintén gyertyafény a pulton. Hihetetlen hangulat volt mindenhol. Az emberek valami természetfölötti mámorral örültek a természetesnek, mindenki vidám volt, rengetegen voltak az utcán. Párok sétáltak egymás mellett, a romantika fokozásaként kezükben zseblámpával. A szórakozóhelyek többsége tele. Bent gyertya, az utcán asztalok, azokon is gyertya, és egy autó mindegyik előtt, amiből üvölt a zene. Mindehhez a rendőruatók villogói még stroboszkóp hatását is keltették. Tényleg tuti volt a hangulat. Fagylaltos autóból kiszűrődő neonfény világította meg a sötét utcát, emberek álltak előtte sorba és rohantak felé nagy lelkesedéssel. Türelmesen kivárták a sorukat, hogy valami hideghez juthassanak. A kocsi falán a fagylaltok képei, melyek nagy részén az elfogyott felirat díszelgett.

Sokat nem maradtunk, elvégre a technikába vetett hit és munkáltatónk komolyságának ismerete a legkisebb kétséget sem hagyta bennünk afelől, hogy másnap dolgozni fogunk. Este volt még gyertyás zuhanyozás – még jó hogy vettem fahéjas gyertyákat –, fekvés a nagy sötétben és elmélkedés a világ dolgairól. Ilyenkor tényleg nem tudsz mást csinálni. Ilyenkor nagyon sötét van. Éjfélkor pontban visszajött az áram. Majd el is ment. Ekkor az utcáról hatalmas füttykoncert zaja hallatszott be, az emberek láthatóan tényleg élvezték ezt az egészet. Kb. éjfél után 45 perccel aztán végleg visszajött, és mindenki nyugodtan alhatott. Másnap már csak annyi érdekesség volt, hogy állítólag még New York több részén is csak pénteken délután kapcsolták vissza teljesen az ellátást, és Detroitban akár vasárnapig is eltart a kimaradás.
Így telt ez a kellemes nap Amerikában, a világ egyik leggazdagabb országában.

Mindent lehet itt kapni, kár volt bármit is hozni Magyarországról, csak a fáklya ne maradt volna otthon… Érdemes megnézni képeket, pl. www.cnn.com New Yorkról, a nagyság és haladás városáról, amint az utcán összesereglő emberek és sötét kőtömbök valami kétes gazdagságot vizionálnak. Európai szemmel elképzelhetetlen volt ez az egész, de az itteniek láthatóan nyugalommal és lelkesedéssel viselték. New Jersey-i rokonomtól is csak annyit kaptam másnak egy e-mailben, hogy minden rendben van-e, mert 13 éve nem volt ekkora. Hát igen. Ez Amerika.

Szilágyi Balázs

http://amerika.bmintbalazs.com/

About the author

Related Posts

Leave a reply

Clean
Last scanned on:
2013-04-17 09:53:23