Januártól jön a szén-dioxid-adó
24 dec, 2011
Az Európai Bíróság döntése értelmében 2012 elejétől hatályba léphet az európai reptereket használó légitársaságokra vonatkozó szén-dioxid-adó.
„Ez egy kereskedelmi akadály” – írta az állami Xinhua hírügynökség pénteken, amit a kínai kormány egyfajta hírnökként használ. Az adó „támadás az utasok és a nemzetközi légiközlekedési iparág ellen”. Emiatt „nagyon nehéz elkerülni egy kereskedelmi háborút”, ha a CO2-adó valóban hatályba lép 2012. január 1-jén. Kína ezenkívül megpróbál minden jogi eszközt kiaknázni a törvény ellen, várhatóan a Népköztársaság és más országok is fellebbeznek az ENSZ-nél a témában. Még ha a döntés nem is lesz kötelező Európa számára – a nyomást fokozottan növelheti.

A klímavédelem csak Európának fontos?
A CO2-kezdeményezéssel az Európai Unió csökkenteni akarja a légiközlekedésből származó üvegházhatású gázok kibocsátását, ami évről évre jelentősen nő, számításaik szerint a kibocsátás 1990 óta megduplázódott. Először a vállalatoknak csak a kibocsátás 15 százaléka után kell fizetniük, de később a kvóta növekedhet. Ezért tanúsítványokat kapnak, ami egy meghatározott mennyiségű szén-dioxid-kibocsátásra jogosít fel. Ha egy légitársaság kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, a maradékot értékesítheti a piacon. Ha több tanúsítványra van szüksége, a piacon kell megvennie.
Az EU-döntés az ipar heves ellenállását váltotta ki. A légi közlekedésben már most is óriási a kihasználatlan kapacitás, és ádáz árharc folyik, és az EU CO2-adójával a már most is keskeny árrés tovább csökkenhet.
Európa éppen akkor vezeti be ezt az intézkedést, amikor a világ amúgy is nagyon megosztott a klímavédelem kérdésében. A durbani klímakonferencián világossá vált, hogy csak néhány ország olyan elhivatott a klímavédelem kérdésében, mint Európa. Kína előtt már Amerika is ellenállást mutatott a CO2-adóval szemben. Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter, csalódott az Európai Bíróság döntését illetően. Már a bírósági tárgyalások előtt bizonytalan „következményekkel” fenyegetőztek az adó miatt.
26 ország, köztük néhány olyan „nehézsúlyú”, mint Amerika, Kína, India és Oroszország, egyfajta „elutasító” koalíciót alkottak. Az indiai fővárosban, Új-Delhiben egy nyilatkozatot fogalmaztak meg a „tanúsítványkényszer” ellen.
De az EU kitart a tervei mellett. Azzal érvelnek, hogy a légiforgalmi szabályozások egyelőre meglehetősen mérsékeltek. Végtére is a vállalatoknak csak a kibocsátás 15 százaléka után kell fizetniük. A DB Research elemzői az egész iparágat tekintve 1,1 milliárd eurós többletköltséggel számolnak. Az Európai Bizottság becslése szerint az utasoknak egy interkontinentális repülésért mindössze 2-12 euróval kellene többet fizetniük. Ezzel szemben Kína szerint 47,5 dollárral kellene többet fizetni repülésenként.
About the author
Related Posts
-
A kamatadóra vonatkozó automatikus információcsere bevezetése
-
Cseresznyevirágzás Japánban
-
Elhunyt a hercegnő
-
Magyar–amerikai expedíció a Himalájában
-
Az amerikai diplomácia veszélyes városnak tartja Milánót
-
A Chicago sztárjai is fellépnek az Oscar-színpadon
-
Élményteljes őrsvezetőképzés Ausztráliában
-
Kiskorúak a frontvonalon
-
Az amerikai SLAYER idén rajongóként érkezik Tokajba
-
II. Sapixel Nemzetközi Fotópályázat





