Hagyományos ízek a tengelici kolbásztöltő fesztiválon
02 dec, 2011
Több mint kétezer kilogramm kolbászt töltenek szombaton a tengelici kolbásztöltő- és forraltborfesztiválon, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg a hagyományos ízek jegyében a Tolna megyei településen.
A fesztiválra 41 településről 1500-2000 embert várnak, elsősorban Tolna megyéből, de érkeznek Németországból, Ausztriából, és lesznek felvidéki, székelyföldi vendégek is – mondta az MTI-nek Gáncs István, a 2300 fős község polgármestere. A kolbásztöltőversenyen 50 csapat öt-öt kilogramm, helyből származó sertéshúsból készíthet kolbászt, amelyet a zsűri a hozzá kínált forralt borral együtt bírál el. Emellett sokan saját fogyasztásra pulyka-, szarvas- és vaddisznóhúsból is töltenek kolbászt.

A disznótoros ételt hagyományos eszközökkel kell keverni és tölteni. Bár az eddigi fesztiválokon több, egyedi ízesítésű, banános, citromos vagy szürke harcsából töltött kolbász is készült, a fesztiválon a tradicionális ízek vannak túlsúlyban. A tengelici kolbászt az különbözteti meg a békéscsabaitól, hogy nem tartalmaz köménymagot, csak só, paprika és fokhagyma kerül a húshoz – jegyezte meg a polgármester. 2010-ben, az ötödik kolbásztöltő fesztiválon készült a magyar rekordnak számító leghosszabb, 205 méteres kolbász; Gáncs István szerint idén nem készülnek rekordkísérlettel.
Az V. Kolbásztöltő és Forraltbor Fesztiválon, a rendezvényt szervező Tengelic Község Önkormányzata támogatásával helyi kolbásztöltők egy csapata megdöntötte a leghosszabb kolbász magyarországi rekordját, amelyet 2004-ben Sándorfalván állítottak fel. A kolbászhoz az alapanyagot a rendezvény napjának hajnalán levágott sertés kicsontozott, mintegy 160 kg színhúsából reggel 8 óráig készítették elő. A Paks melletti településen megrendezett fesztiválon a délelőtti órákban került sor a 200 méter hosszú kolbász megtöltésére hasonló technológiával, mint amit a korábbi rekordkísérlet során Sándorfalván is alkalmaztak.(MTI)
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában
1 Comment
-
december 11, 2012
Szeretném megtudni annak a pár talpig lovag “ÚR”-nak a nevét,akik oly bátrak,hogy többed magukban képesek megverni egy embert,kinek keze hátra van csavarva.Biztos JÓ BULI volt nekik és a BECSÜLETES szemlélődőknek.Veszem a bátorságot,hogy eme szép,egyenes jellemre utaló,bátor embereket felvonultató “fesztiválnak”, hazánkban,illetve azon túl is “HÍR/hedt/nevét öregbítsem!





