Újabb csapás a családokra
16 nov, 2011
Fizetőssé válhatnak a bölcsődék, ha a kormány szerdán elfogadja – és utána a parlament is jóváhagyja – az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot – írja a Népszava.A bölcsődei ellátás esetében a fenntartó a bölcsődei ellátás keretében nyújtott gondozásra is megállapíthat személyi térítési díjat, mely az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elutasítja a tervezetet. Közleményükben úgy fogalmaztak: apolitikus lépésnek tartják a bölcsődei térítési díj emelését egy olyan kormánytól, amely a családpolitikát, a családok támogatását, a népesedés ösztönzését, a gyermekvállalás segítését hangoztatja.
Az érdekvédők szerint a jelenleginél magasabb térítési díj bevezetésével sokan képtelen lesznek igénybe venni az ellátást. Jelenleg több, mint 33 ezer gyermek jár bölcsődébe, az intézmények kihasználtsága eléri a 130 százalékot, a várólisták egyre hosszabbak.(OrientPress Hírügynökség)
About the author
Related Posts
-
A Forma 1 amerikai tervei
-
Ötven konzult küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire a honosítás segítésére
-
Magyar bűnszövetkezet Tennessee-ben
-
Mit keres egy magyar földrajz tanár az őserdőben?
-
The Parade: Rated PG-13!
-
60 éves évfordulót ünnepeltek a montreali cserkész csapatok
-
Forrongó dél-amerikai aranybánya-piac
-
Puli az űrben
-
Dollárkötvényt bocsájt ki Magyarország
-
Földrengés Kolumbiában





