Nagy bejelentésre készül a Forma-1
22 okt, 2011
A hírek szerint 2013-tól két amerikai helyszín lehet a száguldó cirkuszban, Austin mellett New Jersey is futamot rendezne. Az autosport.com értesülései szerint jövő hét elején bejelenthetik, hogy 2013-tól New Jersey-be is ellátogat a mezőny, a keleti parti város utcáin rendeznék meg a versenyt.
Ezt egy magas beosztású bennfentes árulta el a mindig jól értesült portálnak, a fáma szerint Chris Christie kormányzó mellett helyi politikusok is részt vesznek az ünnepélyes sajtótájékoztatón. Az már biztos, hogy jövőre visszatér az Amerikai Egyesült Államokba a Forma-1, a texasi Austinban már épül a pálya, a Red Bull Racing Team pedig egy látványos videóval már promotálja is a futamot.
http://youtu.be/_lReLiJs1EM
Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz nagyura sosem csinált abból titkot, hogy még egy amerikai helyszínben gondolkodik, igaz az ő mániája egy New York-i utcai verseny volt. Nem lőtt mellé nagyon a brit üzletember, ugyanis a két város egymás mellett terül el, gyakorlatilag csak egy híd választja el egymástól a két metropoliszt. Az első versenyhétvégére 2013 júniusában kerülhet sor, a pálya vonalát ugyanakkor egyelőre még nem jelölték ki. (hir24)
About the author
Related Posts
-
Egy magyar sztár Hollywood - ból
-
Erdőtűz Kaliforniában
-
Megszigorítják a diákvízumok ellenőrzését az Egyesült Államokban
-
New Yorkban is robbantottak volna
-
Boston Marathon Explosion
-
Tulajdonosi köszöntő
-
Dominikai bevándorló vitte el az amerikai lottó nyereményt
-
Az USA legszigorúbb abortusztörvénye Észak-Dakotában
-
Obama fordított csíkos nyakkendője
-
Újabb haladék a megszorításoknak





