A „Dalocska”című lemezével 2009-ben lopta magát a műfajt kedvelő közönség szívébe a Kiss Kata zenekar. Ez volt az első albumuk, melynek megjelenését követően számos meghívást kaptak Felvidékre – Szabadkára, és szinte egész Magyarországot bejárták, de Erdélyben is szívesen látott előadók repertoárjukkal.

Jó magam először egy rádióműsorban figyeltem fel a kortárs népzenét képviselő zenekarra, akik műsorszámaikban kiválóan ötvözik az autentikus, ritmikus dallamvilágot a pop, rockzenei irányzatokkal, de ugyanakkor a népdalfeldolgozásaik mellett a 21. század új hullámos népzenei produkciókkal is elkápráztatják a műfajt, kedvelőket. Összességében nehéz lenne a zenei irányzatukat behatárolnom. Talán a lírikus, folk, rock kategória az, ami legjobban kiérződik számomra, felemelő zenéjükből.

- Mióta énekelsz, és valóban ez volt a gyerekkori álmod, hogy a színpadon sok száz ember előtt énekelj?
- Úgy 4 éves lehettem, mikor az édesapám felállított maga mellé egy kis székre, és elénekeltette velem a „jajj édesanyám eresszen el a bálba..” című dalt egy falusi lakodalom alkalmával. Ő is zenész, és szinte minden bálba és mulatságba magával vitt ahol játszottak. Annak idején a 80-as évek végén, emlékszem, hogy minden héten volt bál abban a kis bükkaljai faluban Sályban, ahol felnőttem. És én ott mindig énekeltem. Tulajdonképpen innen indult a karrierem. Édesapám kislány korom óta tudatosan terelt az énekesi pályára, ő a kezdetektől fogva hitt abban, hogy énekesnő leszek. Az első dalaimat is ő írta. Ő vitt el Dr. Barsi Ernőhöz, aki Kodály Zoltán tanítványa volt. Nála hegedülni tanultam, és rögtön a pávakörének a tagja is lettem. Már kislánykoromban bejártam szinte az egész Magyarországot a népdalkörrel. Valahogy így kezdődött.

- Készültél erre a pályára, vagy hagytad magad sodródni, hogy majdcsak lesz valahogy?
- Nem sodródtam, tudatosan készültem erre a pályára, művészeti gimnáziumba jártam irodalom-dráma tagozatra és megpróbáltam mindent elsajátítani az előadó művészetről, és az éneklésről. Ennek igazán csak egy nagyon kis része az, amit meg lehet tanulni. Ezt vagy érzed belül, és akkor hiteles tudsz lenni, vagy nem. Hangképzést nem tanultam sokáig, mert féltem, hogy nagyon képzett lesz a hangom, azt pedig nem akartam. Nem azon múlik egy énekes sikeressége, hogy mennyire jól képzett hangja van. Ha meg tudod érinteni az emberek lelkét, ha önmagad tudsz lenni, és egyfajta tükröt tudsz állítani az emberek elé melyben saját magukat, boldogságukat, bánatukat látják, na ezt nevezem én előadó művészetnek. Igen, az én gyerekkori álmom az volt, hogy énekesnő legyek. De érdekes módon ebben az álomban soha nem egy sztár, egy „ celeb” képét láttam. Nem vagyok híve a manapság divatos tehetségkutatóknak sem. Gyermekkorom óta tudatosan építem a karrierem, nagyon sok munkát fektettem bele, de nem csak én, hanem a körülöttem élők is. Én tudom, hogy honnan indultam. Emlékszem arra is, mikor kamionplatón énekeltem egy motoros találkozón még néhány éve. Tavaly pedig már kétezer ember jött el az augusztus 20-ai ünnepi koncertünkre a szigligeti várba. Mindent a saját erőnkből értünk el, magunk írtuk a dalainkat, magunk adtuk ki az első nagylemezünket, nem volt a hátunk mögött egy kereskedelmi menedzsment. Mégis itt vagyunk már egyre jobban szem előtt, és egyre többen ismerik a dalainkat. Végtelen hálás vagyok ezért, és azért is, mert rátaláltam arra az útra, amivel valóban adni tudok. És ez igazán akkor igazolódik be, amikor látom a koncertjeinken a tekinteteket, azt, hogy a dalaink alatt megfogják az emberek egymás kezét, közelebb kerülnek egymáshoz. Ennél többet mit akarhatnék még?

- Hobbiból kezdtél el énekelni, vagy teljesen komolyan gondoltad, hogy énekesnőként majd lesz egy zenekarod?
- Nekem ez sohasem volt hobby, én egyszerűen nem láttam tovább sohasem az éneklésnél. Persze nekem is volt civil foglalkozásom, egy évet én is ültem irodában papírok felett, mert valami biztos állás nekem is kellett. De ott is folyamatosan énekeltem… amíg egyszer csak rájöttem, hogy nekem nem megy a kettős élet. Volt úgy, hogy reggel bementem dolgozni, pakoltam a raktárban, majd délben bementem a tv-be énekelni egy műsorba, majd vissza a munkahelyemre. Lemostam a sminkemet, és újra neki láttam pakolni. Nagyon rosszul éreztem magam. Akkor jöttem rá, hogy nem lehetek boldog, ha nem azt csinálhatom hivatásszerűen, amit tényleg szeretnék. Így ott hagytam a civil munkámat és most már 2 éve csak a zenekar, életével foglalkozom. Voltak nehéz pillanataink, de amint a koncertnaptárunkon is látszik, mostanra már annyi fellépésünk lett, hogy igazából már semmi mással nem kell törődnöm. De ez is szintén a rengeteg munkának és az erős hitünknek az eredménye. Mert mi nagyon hiszünk abban, amit színpadra viszünk.

- Hol és mikor alakultatok és mikor volt az első sikeresnek mondható fellépésetek?
-Egyetemista koromban részt vettem Olaszországban egy nemzetközi művészeti fesztiválon, ahol az egyik saját dalommal képviseltem a Szegedi Egyetemet. Onnan hazatérve ebből a dalomból klipet készített az egyik közszolgálati televízió. Ekkor találkoztam Bikics Tibor zeneszerzővel (aki később a férjem lett), akit felkértünk az első lemezem anyagának a megírására. A lemezen két évig dolgoztunk, mert kerestük az utamat, kerestük azt a zenei stílust, ami igazán én vagyok, amivel a legtöbbet tudom adni az embereknek. Tibi az első perctől kezdve szinte megérezte, hogy mi az, amit szeretnék. Az ő egyedi hangszerelési stílusából, az én népies jellegű múltamból és az édesapám verseiből raktuk össze az első lemezünket. Így született meg a zenei stílusunk is, amire sokáig kerestük a megfelelő jelzőt. Népies is, rockos is, mai modern is, de üzenetében mégis más, mint amit a hasonló stílusú zenekarok közvetítenek. A mi zenénkben benne van a múlt, a jelen és a jövő világképe. Fájdalom, remény, hit és fohászkodás.

Az első lemez után alakult meg a Kiss Kata Zenekar, melyben Tibi lett a zenekarvezető és továbbra is ő és az édesapám írja a dalainkat. Tóth Ádám hegedül, aki egy nagyon muzikális és nagyon mély érzésű zenész, nagyon jól össze tudunk dolgozni. Szólógitárral az öcsém, Kiss Gábor játszik a zenekarban, nagyon örülök neki, hogy együtt játszhatom vele, mert rendkívül tehetségesnek tartom. A zenekart két kiváló néptáncos is erősíti, akik a zenekar autentikus részét erősítik és a koncertek alatt, rögtönzött táncházzal szórakoztatják a közönséget: Dudás Zita és Juhász Gábor. Valamint nagyon fontos tagja a Kiss Kata Zenekarnak Ányos Gábor, ő a lelke az egész zenekarnak, ő fogja össze a csapatot, ő felel a jó hangzásért, ő és Magas Kriszta kiváló grafikus tervezte a honlapomat ( www.kisskata.hu) ami pontosan olyan lett, mint amilyet szerettem volna. Épp csak annyira modern, amennyire népmesés…

Az első meghatározó fellépésünk Pilisszentivánon volt, ott játszottunk először nagyobb közönség előtt, és sohasem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor az emberek a végén állva tapsoltak nekünk…

- Mennyire érzed magad és a csapatod sikeresnek, hiszen alig két év alatt, eléggé ismertek letettek?
-Ez máris több mint, amiről én valaha álmodni mertem. Én úgy gondolom, hogy a zenénk eszmeiségébe vetett hit az, ami előre visz minket. A tenni akarás, a folyamatos munka, a fejlődés és az egymás iránti szeretet az, amitől ez a produkció sikeres. Mert ezek a dolgok mind-mind látszanak lentről, a közönség soraiból. Amíg odáig eljut egy dal, hogy kivisszük a színpadra, addig nagyon sok munka van a háttérben… van úgy, hogy Tibi 2-3 hónapig hangszerel egy dalt, és csak akkor engedi ki a kezéből, ha valóban jónak érzi. Szokták mondani, hogy nagyon minőségi zenét játszunk. Ezt rosszul nem érdemes csinálni. Azt hiszem nekünk az a valódi siker, amikor oda jönnek hozzánk a koncertek után, és úgy beszélgetnek velünk idegenek, mintha mindig is barátok lettünk volna. Egy pillanat alatt megnyílnak nekünk az emberek, mert hisznek bennünk, hisznek a dalainkban. Nekem ez jelenti a sikert.

- Van menedzsment, vagy magatok szervezitek a turnéitokat, fellépéseiteket?
-Most már van egy nagyon lelkes csapat a háttérben, akik szorgosan munkálkodnak azon, hogy ilyen sok dolgunk legyen, mint ahogy azt a koncert naptár is mutatja. De ahol már egyszer felléptünk, oda is mindig visszavárnak minket és ezek aránya évről évre egyre magasabb. Egy fellépés mindig két- három újat hoz magával.

- A média is hamar rátok talált és, talán kijelenthetem, hogy felkapott benneteket. Erről mondanál valamit az olvasóknak?
- Nagyon hálás vagyok minden médiaszereplésünkért. A közszolgálati csatornák rendszeresen foglalkoznak velünk, ami szintén egyfajta visszaigazolás számomra arról, hogy szükség van arra, amit csinálunk. Én nagyon izgulok minden egyes felvétel előtt, legyen az tv, vagy rádió. Nagyon fontos, hogy abban a pár percben mit mondasz magadról, amíg lehetőséged van rá ,mert a nézők/hallgatók az után fognak megítélni. Én a rengeteg tv-s megjelenésünk ellenére is igyekszem szerény maradni, és annyira örülök, amikor a közértben rám mosolyognak és mondják, hogy „ láttunk a tv-ben”!

- Karácsonykor Parajdon léptetek fel. Milyen bulit lehet csinálni egy sóbányában, kinek szóltak a dalok?
- 3500 erdélyi gyermeknek adhattunk jótékonysági karácsonyi koncertet a parajdi sóbányában. Ezek a gyermekek Böjte Csaba testvér gyermekotthon hálózatának a kis lakói. Már másodszor érkezett tőlük a felkérés, hogy koncertet adjunk a gyermekeknek. A parajdi karácsonyi koncert az egyik legmeghatározóbb állomása a Kiss Kata Zenekarnak. Szavakba nem tudom önteni, hogy mennyi szeretet fogadott ott minket, és hogy milyen érzés volt 3500 erdélyi gyermeknek énekelni 120 méterrel a föld alatt, hogy mennyire boldogok voltunk, hogy ott lehettünk, hogy szinte egyszerre indult meg a bánya, amikor mind a 3500 gyermek egyszerre énekelte a dalainkat, bennünket pedig a sírás fojtogatott. Életem legszebb koncertje volt a parajdi karácsonyi koncert.

- Lehet ezt az élményt még fokozni, sokszorozni?
- Igen lehet!  Nyáron egy teljes koncertsorozattal készülünk Erdélybe, Böjte Csaba testvér mind az 52 otthonát érintő turnéval szeretnénk a gyermekeknek örömet okozni. Kiválasztottuk azokat a gyermekotthonokat, ahol a legnagyobb létszámban vannak a gyermekek és ott fogunk majd koncerteket tartani. És ez még nem minden. A turnénkhoz a Hejőmenti Alapítvány interaktív játszóháza is csatlakozott, tehát egy komplett zenés- játékos műsort viszünk Böjte Csaba gyermekeinek. Most folynak a támogatókkal való egyeztetések az út finanszírozására, és ha a jó Isten is úgy akarja, júniusban megvalósul a „Házi áldás” elnevezésű turnénk. Ez a következő álmom, amiért minden erőmmel küzdök.

- Beszélgetésünk elején igyekeztem behatárolni a zenei irányzatotokat. Te, hová, melyik stílushoz sorolnád magatokat?
- Stílusunkat tekintve kortárs népzenét játszunk, amiben ugyanolyan nagy szerepe van az autentikus, tradicionális elemeknek, mint a modern hangzásnak. A saját szerzeményeink is olyanok, mintha azok is népdalok lennének. Úgy gondolom, hogy ezzel sikerült egy új műfajt teremtenünk, mert népdalokat nem szoktak írni, mi megpróbáltuk és a visszajelzések alapján jól sikerültek. És a saját dalaink magukon viselik a népdalok legfőbb stílusjegyét: szájról- szájra terjednek.

- A készülő új lemezetekről elárulnál nekem részleteket, egy adott témához kötitek majd a dalokat?
- Az új lemezünk címe „ Házi áldás” lesz. Azért választottuk ezt a nevet, mert minden olyan érzést bele szeretnénk tenni a dalokba mind mondanivalójában, mind pedig zeneiségében, ami méltó a házi áldás névre. Lesz benne hit, szeretet, béke, áldás, és mindenképp érezhető lesz benne a jó Isten jelenléte is. Ezeknek a dolgoknak a hangsúlyozására úgy érzem, most sokkal nagyobb szükség van, mint valaha volt. Ha mindegyik meg van ezek közül, akkor vagy igazán boldog. Szeretnénk minden ember házába áldást vinni ezzel a lemezzel.

- Még nagyon az év kezdetén vagyunk. Vannak már lekötött programjaitok, terveitek a 2012-es évre?
- Szinte az egész évünk tele van már lekötött programokkal, és nagyon sok koncertünk van még szervezés alatt. Mindenem meg van, amiről valaha is álmodni mertem. És én ezért minden este hálát adok. Érzem, hogy a jó Isten irányítja az utunkat.

S ahol Isten, ott szükség nincsen…..

Tamás István